Ennyit tudtok, tanárok?

 

A szlovák miniszterelnök magas szinten magáévá tette az ösződi beszéd egy sokat idézett passzusát: „Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Pont ez történt a pedagógusokkal is, akiknek egy része most értetlenül kapkodja a fejét, és közösségi oldalakon méltatlankodik, ma pedig újra katedrára áll: de jure nem, ellenben de facto a saját szakszervezetük is kihátrált mögülük.  Az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének sztrájkbizottsága tegnap a munkabeszüntetés felfüggesztéséről döntött. Minderről egy háromsoros indoklást tettek fel a szakszervezet honlapjára, melyben azt közlik a sztrájk felfüggesztésének indoklásaként, hogy a „kormány képviselői tárgyalni kezdtek a sztrájkbizottsággal a sztrájk okairól és céljairól, a művelődés minőségének javításáról, és az oktatásügy finanszírozásáról”.  Ebből a kurta-furcsa nyilatkozatból úgy tűnik, mint ha a sztrájknak az lett volna a célja, hogy tárgyaljanak velük, nem pedig a tíz százalékos béremelés. Bár a sztrájkba bekapcsolódók száma azt mutatja, erre a második munkabeszüntetésre már sokkal nehezebb volt mobilizálni a tanárokat, mint az elsőre, mégis sikerült elegendő potenciált találni a frusztrált tanártársadalomban, hogy kollektív nyomásgyakorlással próbálkozzanak javítani helyzetükön. Még a gazdaságilag sokkal rosszabbul eleresztett gömöri régióban is volt hajlandóság arra, hogy péntekig sztrájkoljanak. Ebben a helyzetben nem túlzás azt állítani, a szakszervezet elárulta a tanárokat, de ami rosszabb, maradék méltóságuktól is megfosztotta őket. A sztrájk felfüggesztése ugyan nem egyenlő annak befejezésével, de a sztrájkkészültség fenntartása az oktatási tevékenység folytatása mellett körülbelül akkora visszatartó erővel bír a kormányzat számára, mint a felfüggesztett börtönbüntetés egy hétpróbás gazembernek.  Több tízezer diplomás – tehát nem betanított cipőfelsőrész-készítő – most azt üzente a társadalomnak és tárgyalópartnereinek, hogy a rendszerváltás óta eltelt 22 év folyamatos panaszáradata után, mikor végre megemberelte magát, akkor három, azaz három napig volt képes küzdeni. (Lásd még: minden csoda három napig tart.) Azt e kézirat leadásakor nem tudhatjuk, a meghátrálásban mekkora szerepe volt annak, hogy Peter Kažimír pénzügyminiszter éppen most talált újabb, 270 milliós lyukat a költségvetésben, vagy hogy a kormányfő megjegyezte, nem biztos ám az az öt százalék sem, ha tovább romlanak a gazdasági mutatók. A pedagógusok sztrájkot elutasító, vagy azt csak ideig-óráig pártoló része a decemberi fizetéséért, és az idei karácsonyi ajándékokért eladta a jövőbeni magasabb bér esélyét, a szakszervezet pedig anélkül fejezte be a „nyomásgyakorlást”, hogy bármit is elért volna. Stratégiai gondolkodásból elégtelen, lehet leülni. Ja, és még a bevezetőben idézett politikus egy másik, szállóigévé lett mondása is eszünkbe jut. Nem kicsit.