Lesz tanárhiány?

A hírek görgetésének és a portálok közötti szörfözésnek köszönhetem, hogy megláttam a „Távozótanár- számlálót” az egyik magyarországi hírportálon. Egyértelmű, hogy a kormány által elfogadott státusztörvény után számtalan tanár akasztja (akasztaná) szögre a cipőt, azonban tényleg annyi, amennyi ígérte? Miközben ezeket a sorokat gépelem, közel 300 tanár mondott már fel a szeptemberi kezdés előtt, de ez még mindig nem haladja meg a július elején beharangozott többezres létszámot.

Egy elég nagy ördögi körbe kerülnek azok a tanárok, akik az elveket követve elhagyják pályájukat, ugyanis nincs biztosíték semmire. Hogyan és hova tovább, korlátozottak a lehetőségek. Már az is érdekes gondolat, hogy 5000 pedagógus a katedra mögül kilép és elkezd munkát keresni. Valószínűleg azért vannak ilyen kevesen a pályát elhagyó tanárok, mert nem igazán tudnak egyről a kettőre jutni, s a rezsit csak fizetésből lehet fizetni, elvből nem. Mindezt valószínűleg a státusztörvény megálmodói és megszavazói nagyon jól tudták. Magyarországon olyan tanárhiány lesz, mint amilyen eddig volt, azonban a rendszer nem omlik össze.

Aki hatalmat gyakorol az országban és olyan „jól” forgatja kártyáit, mint amit látunk kívülről, az képben volt azzal, hogy az úgynevezett pedagógusidentitás elvétele nem hoz katasztrófát a rendszer életében, hiszen az embereknek nincs hová menniük. Aki „élni” akar és esetleg szeretne egyfajta minimális anyagi biztonságot a családjának, az nem hagyja el a pályát. Átképzésre nincs igazán anyagi fedezet, elhelyezkedni az akkumulátorgyárakon kívül mégis hol tudna, illetve az éveken át tartó megszokások rabmadárrá változtatnak egyeseket. Mindig voltak és lesznek pályaelhagyók a kis országok közalkalmazotti szférájában, azonban ez nem lesz az államnak érvágás. Korlátozottan tudunk érvényesülni a munkaerőpiacon és az élet szempontjából rákényszerülünk, hogy visszatérjünk oda, ahonnan jöttünk. (McDonald’s és fritőz, vagy iskola és státusztörvény?)

Szerintem nem csak én vagyok az a „diák”, aki emlékszik arra, mennyi tanár mondogatta óra közben, hogy ő már feladná és továbbállna, csinálna mást. Felmondás után új foglalkozásba kezdene, vagy épp egy színvonalasabb intézménybe próbálna szerencsét, hátha jobb a helyzet. Azonban sehol sem jobb… Végiggondolva, hogy egy ilyen kis országban az állam bácsi elkezd variálni az oktatási törvényekkel, kellemetlenségeket hozva és bosszankodást csiszolva, nem idéz elő különösebb változást a tanárok életében, hiszen nincs hova és hogyan lépni. Nehéz kimászni a turmixgépből és leállítani, talán a legjobb, ha lefekszünk a pengék alá és megvárjuk, amíg kiég a motor, akkor nem darál be minket.

Természetesen más lenne, ha 20-30 ezer pedagógus egyszerre mondana fel és ezzel totális káoszt idéznének elő, azonban ez nem fog megtörténni, hiszen reggel kenyeret és tejet kell tenni az asztalra. Ha az iskola nem nyit ki, akkor a szülőnek otthon kell maradnia, ami annyit jelent, hogy neki is kellemetlenséget okoz az intézmény. A gyárban robotoló anyuka az iskola miatt elveszítheti az állását. A tanár a kormányra mutogat, a szülők a tanárokra, a kormány pedig vissza tanárokra, hogy nem „védik” a családokat.

Fontos az elvekért való küzdelem és kiállni mindazért, ami meghatározza a hivatást, azonban tudatosítanunk kell, nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a tömeges felmondással tényleges eredményt érhetünk el. (Mindig van, aki a másik helyére lép, legrosszabb esetben középiskolai szinten is elkezdik a tanárok képzését, nem számít… Magyarországon már erről is pletykáltak.)