Eminem bankot rabolt?

New Jersey-ben is ezt gondolhatták az egyik bank alkalmazottai, amikor a sísapkát, bő nadrágot és vastag kabátot viselő fiatalember kirabolta őket.

New Jersey-ben is ezt gondolhatták az egyik bank alkalmazottai, amikor a sísapkát, bő nadrágot és vastag kabátot viselő fiatalember kirabolta őket.


A helyi rendőröknek már tizenegyedik alkalommal tört borsot az orra alá az azóta "Eminem Bank Robber" névre keresztelt bűnöző, aki bár sohasem állította, hogy ő lenne Eminem, mindenesetre kísértetiesen hasonlít a detroiti rapperre. Szemtanúk elmondása szerint a fiatalember 180-185 centiméter magas, vékony testalkatú, körülbelül harminc éves, a szemei kék színűek.

"Nem mondta magáról, hogy ő Eminem, de az egyik helyi nyomozó szerint hasonlít rá és egy ilyen azonosító jel sokszor elősegíti a nyomozást" - mondta Stephen Kodak FBI ügynök. Kodak szerint a rabló a múlt héten csapott le utoljára és egyelőre nem tudják, milyen összeget vitt magával.

Az Eminemről elnevezett rabló már felkerült az FBI legjobban keresett bűnözőinek listájára is, mivel tavaly október óta immár tizenegyedszerre csapott le. A tanúk elmondása szerint eddig minden alkalommal pénzt követelt a bankok alkalmazottaitól és azt állította, hogy fegyver van nála, noha mindezidáig nem vette elő az állítólagos pisztolyt.

Az FBI munkatársai szerint a rabló a hétfői, csütörtöki és szombati napokat favorizálja a bűncselekmények elkövetésére.



Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?