Emberi jogok helyett széles vágány

Pontosabban hogy miként okozott csalódást azon a területen, melynek épp a megerősítése volt kívánatos, nem pedig a látványos mellőzése vagy a leegyszerűsítése. Sajnos, a kormány nem az emberi jogok elvének hangsúlyozásával építette föl programját, bár szerénytelenül megemlíthetem, talán elég lett volna némely már elindított intézményes és politikai irányvonalak folytatása is. Sőt alkalma lett volna például a szexuális kisebbségek kérdésében olyan akaratot keresztülvinni, melyet az előző konzervatív-liberális koalícióban nekem nem sikerült, hiszen ez par excellence baloldali téma.

Ezzel szemben a kormány megszüntetett egy jól felépített kis végrehajtó ágazatot, mely 1989 novembere óta először foglalkozott koncepcióját tekintve átfogóan és behatóan az emberi jogokkal, a nemzeti kisebbségekkel és a nemi egyenrangúsággal. Nemcsak ezt az éppen befuttatott, végrehajtói hatáskörrel felruházott minireszortot számolta föl, hanem és főként azt mutatta meg, hol is a helyük szerinte az emberi jogok értékének és az egyén emberi méltósága respektálásának, pontosabban: mennyire mellékesek gondolatvilágában az olyan politikák és törvények, melyek az embereket a maguk különbözőségében tisztelik.

A kormány, rögtön felállásának első napjaiban azzal, hogy megüresedni hagyta az emberjogi, nemzeti kisebbségi és nemi egyenrangúságért felelős kormányalelnöki posztját, lényegében működésképtelenné tette a kisebbségi kérdések egyedüli szerveit: az emberi jogi minisztertanácsot, a nemzeti kisebbségekért felelős bizottságot s további hét bizottságot. Likvidált tehát egy nehezen kiépített intézményhálózatot, mely biztosította a nemzeti kisebbségek és az emberi jogokkal foglalkozó civil szervezetek aktív részvételét a közügyek irányításában és a kormánnyal való értelmes párbeszédben. A kormány ezenfelül az emberi jogi végrehajtó testület megszüntetésével ellehetetlenítette a nemzeti kisebbségek szabad nyelvhasználatáról szóló törvény gyakorlati keresztülvitelét is, ami már a jogállamiság kereteibe való nem standard beavatkozásnak számít. S ami nem kevésbé aggasztó: a kormányalelnöki tárca megszüntetésével jelentéktelenné és működésképtelenné tette a szlovák parlament emberi jogi és kisebbségi bizottságát is, hiszen ez elvesztette végrehajtó szerepkörű politikai partnerét. E bizottság nemcsak ellenőrizte a tárca tevékenységét, hanem törvényhozói eszközökkel kezdeményezője is volt – ma pedig egy szabványhivatalnok a partnere, egy politikailag rögzítetlen és végrehajtó hatáskör nélküli kormánybiztos!

Ez a kormány egészen biztosan nem kívánja folytatni az emberi jogok védelmének stratégiáját sem, melyet épp az én hivatalom készített elő, holott egyik célja éppen az volt, hogy a rendszerváltást követő több mint két évtized elteltével végre bevezesse az oktatás terén is az emberi jogokra való nevelést. Nem szorul ugyanis magyarázatra, hogy a minden ember tiszteletben tartására való nevelés a kulcsa egy toleráns, virágzó és szabad társadalomnak. A kormány, úgy látszik, szem elől téveszti a – főként a fiatalok közt – riasztó méreteket öltő jobboldali extrémizmust.

Mint azt több alkalommal ismételten is hangsúlyoztam, társadalmunk nem tolerálhatja s főképp nem igazolhatja a roma gyerekek oktatásának és általában a roma közösségek szegregációs gyakorlatát. Az iskolákban, az osztályokban és a játszótereken felhúzott szellemi vagy valóságos falak olyan jelzéseket bocsátanak ki egyes gyerekeknek, hogy többek másoknál, másoknak meg hogy kevesebbek. A megosztás nemcsak a roma gyerekeknek árt, hanem azoknak a szerencséseknek is, akik „megfelelő” családba születtek. A megosztottság ugyanis a kora gyerekkorban erősíti a gyűlöletet, az pedig a szabad és sikeres élet lehetőségétől fosztja meg őket. A baloldali kormány programja a gyerekek alapvető emberi jogainak minden bizonnyal legsúlyosabb sérüléseit hagyja figyelmen kívül. Hozzáteszem: hivatalom olyan változásokat készített elő a törvényalkotásban, melyek segítettek volna kiküszöbölni a szegregációs praktikákat s hatékonyan elősegíthették volna az inkluzív művelődés bevezetését. Már csak ezért is nagyon kívánatos volna, ha a kormány erre próbálna kötni, a vitatható és veszélyes megoldások, például a bentlakásos iskolák helyett.

A baloldali kormány a törvényhozásban nem számol az emberi jogok sajátos helyzetével. Ellenkezőleg, lecserélte egy a gazdaságért és a nagy beruházási egységekért (!) felelős kormányalelnökre, a széles nyomtávú vágányokra, amivel mintha a priori utal a gazdasági minisztérium elégtelen működésére vagy bizalomvesztésére, a választópolgárnak meg odalöki koncként a tetszetős gazdasági populizmust. Ekkora populizmussal leplezni kívánja, hogy a feladatkör több minisztérium közötti minden rendszert nélkülöző felaprózása és a kisebbségekért meg a civil társadalomért felelős kormánybiztosnak még csak jelzésszerűen sem rögzített konkrét jogkörei azt eredményezhetik, hogy ez a feladatkör e baloldali kormány alatt, mely az európai értékekhez tartozónak vallja magát, teljesen megszűnik.

A kormány a kormánybiztos posztját felajánlotta ugyan az ellenzéknek, csakhogy az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek a kormány feladatköre, szabadjon úgy fogalmaznom, a legelemibb feladatköre, mert hiszen a politika az emberről szól. E téren a demokratikus állam legfontosabb feladata nem az ellenzéknek felkínált ellenőrzés, hanem az aktív partnerkapcsolaton alapuló felelősségteljes igazgatás. A civil társadalom feladatkörét, melyet a kormány a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztosnak szándékozik átpasszolni, egy baloldali kormány igazán finomabban is kezelhetné. Arról nem is szólva, hogy a civil társadalom széles körű és autonóm szerkezet, melyben benne foglaltatik önálló végrehajtó szerepe is, s ugyancsak önálló végrehajtó jogkört igényelnek az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek is. A civil társadalom szabad és független működése nyilvános tevékenység, melyet azért is kellene nagyra becsülni, mivel a demokratikus társadalom igazi tere a nyilvánosság. Aktivitása nélkül a demokrácia értelmét veszti. A civil társadalom nem egyszerűen az állampolgárok összessége, a civil társadalom az állam befolyásának mérséklője, de akár ellensúlya is. Főként akkor, ha az állam abszolutizálná magát, ha mindenhatóságra törne, amint ezt bizonyos terülteken már érzékeljük is – s nem csak a gazdasági válsággal kapcsolatban. Az, ahogy az állam ma igyekszik a maga vertikális hatalmi szférájába vonni a munkáltatókat, az egyetemeket, a Szlovák Tudományos Akadémiát, az egyházakat stb., s megfosztja őket saját természetes horizontális pozíciójuktól, a civil szervezetek számára elfogadhatatlan. Elvégre ezek az intézmények nem függenek a választások eredményeitől. Ellenkezőleg: épp ezek képesek vagy egyenest kötelesek a választási eredményeket legitim módon relativizálni.

Programnyilatkozatában a kormány kijelenti, hogy „a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális élet minden területén huzamos ideje teljes és hatékony egyenlőség van a nemzeti kisebbségek és a többséghez tartozók között”. A kormány ugyan tehet ilyen kijelentést, de a kijelentés ettől még nem válik önmagától igazzá – elég csak meghallgatni a nem egészen egy évvel ezelőtti parlamenti vitát a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatának törvényéről, hogy az ember képet alkothasson a kisebbség és a többség közti egyenlőség szociáldemokrata változatáról (emlékeztetőül: ez az egyenlőség finoman fogalmazva is aszimmetrikus volt). Hogy a teljes és hatékony egyenlőség egyelőre még csak eszme, azt a napi gyakorlat igazolja, s nem csak az államhatalom napi gyakorlata. Ha például a nemzeti kisebbségekért és a civil társadalomért felelős kormánybiztosnak nem lesz módja ténylegesen befolyásolni a dolgok menetét, ha nem érvényesülnek a részvételen alapuló mechanizmusok, ha az ombudsmant és a Nemzeti Emberi Jogi Központot továbbra is akadályoztatják, ha nem teszik meg az emberjogi neveléshez vezető elemi lépéséket, akkor az idézett kijelentés üres jelszó marad, Szlovákia pedig legalább egy választási időszakra elfeledkezhet az igazságos, toleráns és fejlődő demokrácia építéséről.

Érthető, hogy manapság a válsággal kapcsolatos kérdések kerülnek előtérbe, s hogy a kormány ráhangolódik erre a populista nótára, de az Európai Unió nevű projekt nem pusztán a gazdaságról szól. Hanem az emberi jogok biztosításáról, a nemzeti kisebbségek jogainak s minden sebezhető csoport és méltóságában folyamatosan veszélyeztetett egyén jogának biztosításáról is. Látszólag paradox módon épp ezért szükséges folyamatosan hangsúlyozni, hogy az emberi jogok feladatkörének nem csak értékelvű, hanem gazdasági kiterjedése is van. Az emberi jogok érvényesítése és szavatolása meg a társadalom prosperitása között ugyanis szemmel látható az összefüggés, éppenséggel a baloldali kormány programja nem hajlandó észrevenni. Azt a látszatot kelti, mintha e téren nálunk minden rendben volna, hogy ez csupán a civil aktivisták ártatlan időtöltése, és az államnak, ennek az egyre paternalistábbá váló államnak ez ügyben lényegében már semmi tennivalója.

Egy régi magyar szólás szerint: Nesze semmi, fogd meg jól! Nos, ugyanez mondható el a kormány programnyilatkozatában szereplő emberi jogokról és kisebbségi jogokról is.

Rudolf Chmel; a szerző a szlovák parlament emberi jogi és nemzeti kisebbségi bizottságának elnöke, volt emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes