Emberek és macskák

Pixabay

Több hónap után újra ellátogattam a Facebookra, és az első bejegyzés, amit a rendszer kidobott, egy néhány évvel ezelőtti kép, amit a szomszéd fehér cicáról készítettem.

Fekszik a fűben egy virágzó, levendulabokor mellett, és részben ez a fehér-zöld-lila színvilág volt az, ami akkor megragadott és fotózásra késztetett. Másrészt pedig az a nyugalom és elégedettség, ami az akkor még férfiereje teljében fekvő macskából áradt. Egy császár tekintetével nézett rám, mintha csak azt mondta volna: te csak ne félj, amíg engem látsz, itt én vagyok az úr! Én meg csak nevettem ennyi magabiztosság láttán. Ha tudnád, kedves kandúr, hány olyan ember-patkány létezik, akik ellen semmit sem tehetsz! Bár lehet, hogy tudta. Lehet, hogy az állatok sokkal többet sejtenek, mint azt mi gondoljuk, hiszen a fákról is sokáig azt hittük, hogy csak állnak bambán, aztán mára már kiderült, micsoda élő társadalmakat alkotnak.

Akárhogy is van, nemcsak mi vonzzuk az állatokat, ők is vonzanak minket. Például meglepődve láttam minap, hogy egy kollégám gondosan összegyűjti a csontokat az ebédlőben. A macskáknak viszem, mondta, s kiderült, hogy egy egész macskacsaládot etet közösen az utcabeliekkel. Majd tudományos részletességgel kielemezte a legifjabb macska, a koromfekete Lacifer családfáját. Laciferrel később én is találkoztam, s miután egymás szemébe néztünk, okvetlenül hozzá kell tennem a vérvonalához, hogy biztosan Bagira, a fekete párduc leszármazottja. Mindenesetre megejtő volt az a szeretet, ahogy nagydarab férfi kollégám ezekről az állatokról mesélt. Miképpen abban is volt valami lélekmelengető, ahogyan néhány hete egy hatalmas floridai stadionban amerikaifutball-meccs közben az egész tömeg hangosan izgult, amikor egy macska kétségbeesetten kapaszkodott a lelátó aljába, nehogy lezuhanjon. Persze nem soká bírták a karmantyúi, lezuhant, de a népek boldog felhördülése jelezte, hogy sikerült őt elkapni. Ilyen esetekben mintha valami kollektív jóság és együttérzés törne fel belőlünk. Tisztítja a lelkünket a „táplálni” és „megmenteni” közvetlen átélése, tapasztalata.

Tudom, hogy nem a macskák élete a legnagyobb társadalmi probléma, ami most izgat bennünket. De épp ezekben a nehéz időkben jó kitárni magunkat a számunkra néma teremtmények felé, legyenek azok növények vagy állatok, mert nem véletlenül részei a földi életnek. Nem pusztán csak szolgálnak a létükkel, hanem szeretetet is adnak, s csak rajtunk múlik, vevők vagyunk-e rá.

Az a fehér macska a képről időközben megöregedett és messze túlélve a macskák átlagéletkorát nemrég örökre elszenderült. Utolsó éjjel még elfogadta a vizet, aztán ránézett a gazdasszonyára és folytak a könnyei. A macskának. És az asszonynak is. És sírtunk akkor is, amikor ezt néhány hónappal később elmesélte nekem.

Érdemes volt élni annak, akire ilyen szeretettel emlékeznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!