Élt 15 évet

Pavol Frešo nagy darab ember, a 2012-es választási kudarc után ő lett volna az új erő, a megújulás. Ehelyett a párt törpül, s bizonyos megnyilvánulásai a nevetséges kategóriába sorolják. A parlamentbe éppen hogy bejutott SDKÚ az Európai Parlamentbe két képviselőt küldött, ennek alapján Frešo győzelemittasan hirdette, a régi szép idők visszajöhetnek, de ezt rajta kívül kevesen hitték. A legutóbbi mérés szerint pártja a parlamenti küszöb alatt. Az alapító atyák (és anyák) vagy politikán kívül, vagy más pártokban; szidhatjuk Miklošt és Dzurindát, de volt vonalvezetésük, tervük, koncepciójuk, erejük, támogatottságuk, csak nem tudták, mikor illik elmenni. Hihetjük, hogy Radičová gyönge miniszterelnök volt, de azt az ethoszt, amit képviselt, még évekig sírhatjuk vissza. Aki értéket képviselt – hangsúlyozom, függetlenül attól, hogy magát az értéket miként értelmezzük –, már nincs ott. Van feszültség, vannak nagy kijelentések, még nagyobb semmitmondások, csak a párt, a politikai erő hiányzik valahogy. Főleg az „erő”.

Az SDKÚ fontos szereplője volt a hazai politikai palettának. Helyette más egyelőre nincs, a Nova nem olyan lesz, a Sieť nem olyan lesz, a kereszténydemokraták is furcsán viselkednek, keresztény és demokrata politikai erő valahogy nincs. Csak hiány van. Frešo ebből a pártból már nem csinál komoly tényezőt.

Volt rá lehetősége. Egy választási kudarc nem a világvége. Volt lehetősége urbánus pártot formálni. Formálhatott volna akár regionális pártot is. Akár elitpártot. Mindegy. Valamilyet. Olyat, aminek szerepe lenne a politikai palettán, s amelyik nyomot is képes hagyni. Nem tette. Párttársai egy része elment, a többiek pedig reménykedtek. Szombatig.

Szombaton 210 szavazó küldöttből 160 ellene szavazott. Az alapszabály szerint 200 kellett volna a leváltáshoz (az összes küldött háromötöde). Frešo marad, helyette három – ugyan nem Dzurinda vagy Radičová formátum, de mégis valaki – távozott az alelnöki posztról. Gondoljunk bele, 210-ből 160-an nemet mondtak rá. Önreflexiós problémák, heveny tükörhiány lehet csak a magyarázata annak, hogy nem állt fel azonnal és nem távozott nemcsak a posztjáról, hanem a vezetőségből is. A szlovákiai gyakorlatot ismerve az SDKÚ az utolsókat rúgja. Ha nem veszi észre magát, akkor majd a választók küldik el melegebb vidékre. Kár ezért a pártért.

De abban a formában, ahogyan a legutóbbi hetekben működött, tulajdonképpen nem is kár érte. Az SDKÚ élt 15 évet, s ebből legalább nyolc év – másokkal összehasonlítva – jó kormányzás fűződik a nevéhez. Vannak pártok, amelyekhez még ennyi sem. De ki a fenére fog most már szavazni a középosztály?