Elszemtelenedő regionális hatalmak

<p>A világrend átalakulásának jele is az orosz vadászgép lelövése. Egyre szemtelenebb regionális hatalmak állnak szemben a nagyhatalmakkal. A bipoláris világrend idején, a hidegháborúban nem volt kérdés, hogy a két nagyhatalom szava bármely helyi konfliktusban meghatározó.&nbsp;</p>

Milíciák, partizánok, terroristák álltak be a sorba, hogy pénzért, ideológiai vagy más okból Moszkva vagy Washington helyi akaratát érvényesítsék. Úgy is mondhatnánk, az oroszok és az amerikaiak mindig megtalálták azt a felet a konfliktusban, akit támogatásra érdemesnek ítéltek és beálltak mögé. Ez négy év alatt kibontakozott Szíriában is. Az amerikaiak kezdetben a Szabad Szír Hadseregben (FSA) reménykedtek, milíciákból igyekeztek drága pénzen, vagyonokat érő fegyverekkel sereget faragni. Sikertelenül. Az oroszok első körben megmentették Aszadot a vegyifegyver-alkuval, most pedig légierővel, és friss jelentések szerint több mint ezer szárazföldi katonával segítik. Putyin és Obama találkozott az ENSZ Közgyűlés apropóján, majd a G20-csúcson is. Nem tudjuk, mire, de valamire biztos jutottak: nem amerikai és orosz gépek kergetik egymást Szíria felett. Tehát a nagyhatalmi egyezkedés újra működik – Európa pedig felfoghatja, hogy katonai projekciós erő nélkül hol a helye. Az igazi fordulatot a törökök jelentik, valamint a többi regionális hatalom, amelyek a nagyhatalmi akciók ellenére úgy érzik, nem kell átengedniük a kezdeményezést. Törökország megvédi a türkménjeit, akár egy orosz gép lelövése árán is, kereskedik az Iszlám Állam fekete olajával és politikai alkut farag a menekültválságból. Szaúd-Arábia és az Öböl menti olajmonarcihák már dollármilliárdokat öltek a radikális felkelők, szunnita lázadók és feltehetően az Iszlám Állam szponzorálásába. Irán és a Hezbollah kapcsolatából ez rég látható. A regionális hatalmak nemcsak felébredtek, hanem egymásra licitálnak. A török lépés még ebben a trendben is erős, és a NATO számára is rosszkor jött. Arra viszont alkalmas, hogy Törökország a lehető legtovább elnyújtsa a szír konfliktust, tulajdonképpen „Ukrajnát” hozzon létre Szíriában: egy befagyott konfliktus Ankara számára ebben az állapotban is jobb, mint a nagyhatalmi megoldások mentén rendezve. Voltak idők, amikor elképzelhetetlen lett volna, hogy egy regionális hatalmi törekvés ilyen látványosan szembemenjen a formálódó nagyhatalmi akarattal. Mégiscsak utolért minket a globalizáció – ebben is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?