<p>Már az elnökválasztási kampányban alig láttuk a szlovén származású szupermodellt, Melania Trumpot a leendő elnök oldalán. Annál gyakrabban láttuk gyerekeit, akik azóta is sokszor feltűnnek a Fehér Házról szóló médiajelentésekben.</p>
„Első lány” került a Fehér Házba
Az első száz nap után lassan kijelenthető, hogy az elkövetkező elnöki mandátum alatt nem a first ladyre számíthatunk, hanem inkább egy first daughterre, vagyis „első lányra”. Donald Trump korábbi házasságából született Ivanka Trump, aki most 35 évesen a híres West Wing – a Fehér Háznak az elnöki irodákat magába foglaló része – egyik legbefolyásosabb személyévé kezdi kinőni magát.
Több rést is betölthet jelenléte. Egyfelől Melania Trump first lady a mai napig nem költözött át Washingtonba a kényelmes New York-i ingatlanból, ahol közös kisfiukat immár három hónapja egyedül neveli. Nyilatkozatai alapján Melania nem is nagyon vágyik arra, hogy hiperaktív first lady lehessen, nem élvezte már a kampányeseményeket sem, nem vágyik különösebben a nyilvánosságra, a Twitteren is alig-alig posztol valamit.
Ezzel szemben Ivanka Trump már az első hivatalos meghívásán is túl van. Múlt héten Németországban egy kerekasztalra hívták meg Angela Merkel német kancellárral, Christine Lagarde IMF-vezérrel és Chrystia Freelanddel, a kanadai külügyminiszter asszonnyal. A nemes társaságban first daughterként szólították meg, és rá is kérdeztek, vajon mit fog ez a szerep jelenteni az Egyesült Államok szavazói számára. Erre még Ivanka is azt válaszolta, hogy kialakulóban van, egyelőre sokat tanul a washingtoni politikáról.
Korábban ruha- és ingatlanbizniszben utazott, amelyeket most helyette mások kezelnek. Ahogy apjával kapcsolatban, úgy vele szemben is megfogalmazódtak a kételyek, hogy vajon csak az üzleti brandjét kívánja a hivatali posztról megerősíteni és ismertségét növelni, vagy tényleg elmerül a politizálásban. Egyelőre az utóbbi látszik, belevetette magát ugyanis abba a területbe, amelyen apja hitelessége azért kérdéses marad a kampányban kitálalt női botrányai után. Jelesül a női „empowerment”, vagyis a nők társadalmi helyzetének megerősítésébe, a gyermekek után járó szabadságtól kezdve a vállalkozó nőknek szóló programokig különböző kezdeményezésekbe.
Ez a terület azért is különösen érdekes politikailag, mivel Trump legyőzött ellenfele, Hillary Clinton sok állóvizet felkavart e téren, amelyet most Ivanka Trump, ha elég ügyes lesz, ki is használhat a demokraták kárára. Akár még az sem kizárt, hogy egyszer elnökjelöltként induljon?!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.