Elrendelték a népszavazást az egészségbiztosításról

MTI-HÁTTÉR

Az Albert házaspár többféle szöveggel is benyújtott kérdéseket ugyanebben a témában, azt a kérdést, amelyről hétfőn szavazott a Ház, 2007. március 27-én juttatták el az Országos Választási Bizottsághoz.

A kérdés – amely mögé felsorakozott egyebek között a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Fidesz is támogatta – úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egész?ségbizto?sí?tást?”.

A népszavazást elrendelő döntés ellen még az Alkotmánybírósághoz (Ab) lehet fordulni, amely soron kívül dönt a beadványról, ám ennek nincs határideje. Ha az Ab elutasítja a népszavazás elleni beadványokat, akkor Sólyom László köztársasági elnök feladata, hogy 43 napon túl, de 90 napon belüli időpontra kitűzze a választást. (A 43. napot az államfői döntéstől, míg a 90 napot az Ab döntésétől kell számolni.)

Ez valószínűleg szeptember elejére esik, eddig ugyanis a köztársasági elnök mindig a lehető legkorábbi időpontra tűzte ki a népszavazásokat.

A egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozásáról szóló népszavazási kezdeményezés benyújtása idején, 2007. márciusában még csak a tervek szintjén beszéltek a kormánypártok a biztosítási reformról, az SZDSZ több-biztosítós modellt javasolt, az MSZP pedig a területi alapon működő, többségében állami tulajdonú pénztárak mellett volt.

A hosszú egyeztetés után kialakult kompromisszumos modellt tavaly decemberben kezdte tárgyalni, majd december 17-én fogadta el az Országgyűlés. Sólyom László köztársasági elnök azonban nem írta alá a pénztártörvényt, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyű?lés?nek, amely másodszor február 11-én fogadta el a javaslatot.

Az egészségbiztosítási törvényt kezdetektől bírálta a Fidesz–KNDP szövetség, az MDF és több civil szervezet is. Az MDF és a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal az Alkotmánybírósághoz fordult azzal, hogy az Ab semmisítse meg a jogszabályt. Az egészségbiztosítás területének szabályozási helyzetét jelentősen befolyásolta a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett, és március 9-én megtartott érvényes ügydöntő népszavazás, amely eltörölte a kórházi napidíjat, a vizitdíjat és a tandíjat. A népszavazás után újabb egyeztetések kezdődtek az egészségügyi reform jövőjéről; az SZDSZ közölte, hogy a reformok feladása esetén nem marad a koalícióban.

Március végén az MSZP országos pártértekezletén Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik egészségügyi minisztert a liberális Horváth Ágnes helyére, mert az egészségügyi reformpolitika mögött elfogyott a támogatás. A bejelentés után az SZDSZ április 27-iki rendkívüli küldöttgyűlésén felmondta a koalíciós együtt?működést, így május 1-től az MSZP kisebbségi kormányzásba kezdett.

Az elmúlt hónapokban az MSZP-ben is vita volt arról, hogy a pénztártörvényt módosítani kell-e, visszavonni vagy új jogszabályt alkotni.

A Fidesz több alkalommal is a törvény visszavonására szólított fel, egyebek között azzal érvelve, hogy az Albert-házaspár népszavazása úgyis a törvény visszavonására kényszeríti a kor?mányt, de ezt nem kellene megvárni.

Végül az MSZP javaslatára május 26-án – ugyanúgy név szerinti szavazással, mint elfogadáskor – az Országgyűlés hatályon kívül helyezte a törvényt.

Gaskó István, az aláírás?gyűjtésben oroszlánrészt vállaló Liga Szakszervezetek elnöke azt mondta, úgy vélte: nem vált indokolatlanná a népszavazás az egészségbiztosítási rendszerről azzal, hogy az Országgyűlés hatályon kívül helyezte az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. A szakszervezeti vezető és a társult civil szervezetek képviselői egybehangzóan úgy foglaltak állást, hogy nem egy törvény ellen, hanem egy modell megőrzéséért csatlakoztak az Albert házaspárhoz.

Gaskó István visszautasította azokat a „nézeteket”, melyek szerint a referendum megtartásának ötmilliárd forintos költsége a Ligát és a társult szervezeteket „ter?helné”. A kormány felelőssége kitapintható abban, hogy sor kerül a népszavazásra, hiszen a civilek többször kezdeményeztek párbeszédet a törvényről, készek voltak az egyeztetésre, azonban a kormány „még válaszra sem méltatta” a szervezeteket.