Előre hátra!

Miért menekülünk a múlt idealizált világaiba a jövő firtatása helyett? Miért erősebb a nosztalgia a jövő kutatásánál? Ezeket a kérdéseket kutatja Zygmunt Bauman Retrotópia című könyve. A szociológus szerint a modern világ minden bizonytalansága és durvasága eltántorít minket attól, hogy szívesen foglalkozzunk azzal, mi vár ránk. Zavarosnak érezzük a mát, gyorsan változik körülöttünk minden. Ezért nehezen tudunk arról gondolkodni, mi lesz holnapután vagy száz év múlva. Ellenben elég erős kép él bennünk a korábbi korokról, köszönhetően például a történelemoktatásnak.

A korábbi évtizedekre vagy akár évszázadokra jellemző jövőorientált gondolkodást így tehát felváltotta lassan a múlt újrafelfedezése, valahai világok idealizált kontúrjainak felfestése – mondja Bauman. Utópiák helyett retrotópiákat gyártunk.

Ebből a megközelítésből egy nagy, globális tendencia része az, amit ma például a magyar közbeszédben is tapasztalunk, ahol se szeri, se száma a modernizáció előtti világ iránti nosztalgikus megjegyzéseknek, a tömegtársadalomhoz vezető felvilágosodással szembeni kritikának. Mégis, van egy nagy különbség a hazai és a nyugati nosztalgiák között: utóbbiak főként egy letűnt polgári világ iránt lelkesednek, egy polgári világot sírnak vissza. A társadalmi nyilvánosság eltorzulásáról könyvet író Jürgen Habermas például a polgári szalonok belső nyilvánosságának atmoszféráját idealizálja, ahol a vita konstruktív volt, egyáltalában: vita volt, nem pedig a tömegek manipulációjáról vagy kényszeredett meggyőzéséről szólt a közbeszéd.

De ez a világ a Lajtán innen nem nagyon létezett sosem. Az Osztrák–Magyar Monarchia rövid évtizedei alatt csillant meg valami a polgári mentalitásból, vagy a két világháború között; de ezek a polgári mikrokozmoszok is csak egy úri, rendies dominancia mellett fejlődhettek. Nem győztes polgári forradalmak hozták létre ezeket, hanem kiegyezések, ezért a polgári világ alkupozíciói gyengék maradtak. Márai vagy Bartók is bárók, grófok és vitézek árnyékában alkothatott.

Magyarán itt, Közép-Európában nagyjából egy feudális világból estünk át rögtön a modern tömegtársadalmakba. Így aztán a modernizáció-kritika nem egy valahai polgári viselkedésnek ad újra táptalajt, hanem visszahátrálást jelent a középkorba.

Különösen amikor a politika megszólalásai erre rájátszanak. A politikusok látják, hogy a középkorról jobban tudnak beszélni az embereknek, mint arról, hogy mi lesz négy év múlva. Nemzetállamok lesznek, vagy föderáció – ki tudja? Egyáltalán ki tudja már, mit jelentenek ezek a folyton változó fogalmak? Inkább megvédjük magunkat, mint Hunyadi János tette. Összefogunk a szomszédokkal, mint Károly Róbert tette. És főleg, munkát adunk mindenkinek, mint azt a korabeli urak tették – hiszen ki lustálkodott a középkorban? Kinek nem jutott egy szabad kapanyél?

A középkor elképzelhető, még ha nem is úgy nézett ki, ahogy a fejünkben él. A rend iránti jogos és természetes vágy így lassan és alattomosan egy rendies világ iránti nosztalgiává alakulhat.