<p>Két nappal az uniós tagságról szóló brit népszavazás előtt várható a német alkotmánybíróság döntése az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjáról. </p>
Előbb Karlsruhe, azután London
Míg az előbbiről szóló esélylatolgatással és hatástanulmányokkal teli vannak a médiák, az utóbbiról alig hallani - tegyük hozzá, méltatlanul.
A karlsruhei szövetségi alkotmánybíróság június 21-i döntése az EKB legfontosabb „csodafegyverét“, az elvileg korlátlan kötvényvásárlási program alkotmányosságát fogja megítélni. Emlékezetes, hogy amikor az adósságválság közepette az eurózóna többször is az összeomlás szélére, tagországai meg az államcsőd közelébe sodródtak, akkor az EKB nyugtatta meg a piacokat. Konkrétan az elnöke, Mario Draghi 2012 szeptemberében kijelentette, „bármilyen áron“ megmentik az eurót és belengette az új, elvileg korlátlan kötvényvásárlási programot (OMT - Outright Monetary Transactions). Ez lehetőséget adott a bajba került eurós tagországok államkötvényeinek felvásárlására, bár paradox módon sosem aktiválták. A bejelentés is elégnek bizonyult.Pedig a piacok megnyugtatásához az egyszeri görög mentőcsomag, az átmeneti mentőöv, annak kibővítése, majd az állandó mentőöv megalkotása is kevésnek bizonyult, ezek mind csak átmeneti enyhülést (az államkötvénykamatok ideiglenes visszaesését) eredményeztek. Aztán jött Draghi bejelentése és a piacok (az államkötvényeket vásárló befektetők) megnyugodtak. A kamatok olyan szintre estek, hogy - Görögországot kivéve - még a legnagyobb államadóssággal rendelkező eurózónatagok államháztartása is újra finanszírozhatóvá vált. Csakhogy - a számos más mentőakcióval egyetemben - ez a lépés is bírálatok kereszttüzébe került Németországban, az unió és az eurózóna vezető gazdaságában. Az ellenzők köre ebben az esetben is a központi bankároktól neves közgazdászokon keresztül egészen a parlamenti képviselőkig terjed. Konkrétan a német szövetségi jegybank, a Bundesbank régi és új (Jens Weidmann) elnöke is ellenezte, ez utóbbi ellene is szavazott az EKB Kormányzótanácsában.
A bírálók legfontosabb érve, hogy szerintük Draghi csodafegyvere ellentétes az uniós alapszerződés (a lisszaboni szerződés) 123-ik és 125-ik cikkelyével. Ezek arról szólnak, hogy a tagállamok adóssága a saját felelősségük; más tagok, vagy az unió együtt nem felel értük, illetve tiltják a tagállamok hitelezését az EKB részéről. Az érintett paragrafusokon nyugodtan ott állhatna a „Made in Germany“ felirat, hisz a német kormányoknak döntő szerepük volt abban, hogy az alapszerződésekbe kerültek. Azt nem túlzás kijelenteni, hogy a mentőcsomagok és az EKB monetáris politikájának számos lépése (ideértve az OMT-programot is) ellentétesek a szerződések (a törvény) szellemével, de ez korántsem jelenti azt, hogy a betűjével is. Ehhez Szlovákiában külön kommentár aligha szükségeltetik.
A törvény betűjével, vagyis az uniós alapszerződés szövegével a luxemburgi Európai Bíróság sem találta ellentétesnek az OMT-programot 2015-ben. A német alkotmánybíróság (történetében először) még 2014-ben ugyanis hozzá fordult magyarázatért. Mivel a döntés az EU-ban kötelező érvényű, itt véget is érhetett volna a dolog, de Karlsruhéban úgy gondolták, hogy a német alkotmánnyal ettől még ellentétes lehet, ezért tovább húzódott az ügy. Na erről lesz végső döntés két nappal a brexitről szóló referendum előtt. Aminek a következménye akár az is lehet, hogy kivonja a Bundesbankot, mint az Európai Központi Bankok rendszerének tagját az OMT végrehajtásából, vagy korlátozza annak cselekvőképességét. Ez oda vezethet, hogy újra meginog a piacok bizalma, a kötvénykamatok között újra nagyra nyílik az olló, akár egy újabb hulláma is jöhet az államadósságválságnak. Ezért London mellett, illetve előtt, nem árt Berlinre, akarom mondani Karlsuhéra is figyelni egy kicsit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.17.
Tudományosan a dubaji csokiról
2024. 12.17.
Leminősítették Szlovákiát
2024. 12.16.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.