Ellenszavazók

Rács mögé kerülhet a vezér. A héten ugyanis folytatódott Marian Kotleba pere amiatt a cinikus náci tréfa miatt, hogy 1488 eurós támogatást adott rászorulóknak, ez a szám pedig a náci szimbolika jól ismert eleme.

A bírónő a vád módosítását kérte, így lehet, hogy nem „emberi alapjogokat elnyomó, szélsőséges eszmékkel való szimpatizálás”, hanem ilyen eszméket támogató és propagáló szervezet létrehozása és működtetése miatt fognak az ĽSNS elnöke felett ítélkezni. Ha valóban így módosítják a vádat, akkor viszont a Btk. alapján nem úszhatja meg feltételes szabadságvesztéssel, mindenképpen rács mögé kell dugni.
A bírónő ugyanis végignézte az ĽSNS jelöltlistáját, amelyen több olyan személy van, aki a fent említett paragrafus alapján összeütközésbe került már a törvénnyel (persze vannak ott erőszakos cselekmények vagy garázdaság miatt elítélt emberek is, de ezt most hagyjuk). 

És ha végignézzük a listát, akkor horogkeresztek meg antiszemita, rasszista nyilatkozatok és megnyilvánulások ugranak elő, holokauszttagadás, cinikus, ízetlen tréfálkozás emberi tragédiákon. Mindezek ugyanolyan kollektív jellemzői az ĽSNS-nek, mint a zöld trikók.

A tény, hogy Kotleba ellen vádat emeltek és elítélhetik, kizárja őt a kormányalakításból is. „Senkit sem neveznék ki kormányfőnek, akit vád alá helyeztek” – jelentette ki teljesen világosan múlt vasárnap egy politikai tévévitában Zuzana Čaputová, sokan mégis félreértették mondanivalóját. Magyarázatként azt is hozzátette: „Andrej Kiska ellen nincs vádemelés, tehát ha ma lenne a választás és egy győztes koalíció vezetője lenne, kinevezném kormányfőnek. Ezzel szemben Marian Kotleba ellen vádat emeltek“.

A bírósági tárgyalás jelzés a még bizonytalan szavazóknak is, akik esetleg azt fontolgatják, hogy Kotlebára szavaznak. Ezeket a szavazókat feleslegesen győzködnék az aktivisták, az újságírók, de egy bírósági tárgyalásnak, ítéletnek azért van valami súlya nálunk is. Másrészt az is igaz, hogy mindig is létezett itt bizonyos szimpátia a törvény által üldözött Jánošíkokkal.

Kotlebáék elkezdték azt a játékot, hogy a jobbszélről a centrum felé közelítik pártjukat, és már a választási győzelem lebeg a szemük előtt, talán nem is teljesen alaptalanul. 

Azt az illúziót próbálják elhitetni az emberekkel, hogy néhány értelmiségin és kávéházi idiótán kívül tulajdonképpen mindenki egyetért velük (egyébként ezt állítja a smeres Blaha is). Ezért idegesíti Kotlebáékat, hogy az utóbbi hetekben tömegek tüntetnek a vidéki nagygyűléseiken, és a tiltakozók többen vannak, mint ők.

Rossz hír számukra a többi választói csoport mozgósítása, hiszen a radikálisok semlegesítésének ez a legjobb módja. Meg az, hogy a hagyományos pártok legyőzik őket a választáson. 
Nem mellékesen ez a tény még nagyobb súlyt ad a magyar választók egyébként is roppant fontos szavazatainak: bízzunk benne, hogy részt vesznek négy hét múlva a szélsőségesek elleni szavazáson.
A szerző a TASR munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?