Elfogadható bizonyítvány

Bár a recessziók a kapitalizmus természetéhez tartoznak, a mostani mégis nyugtalansággal tölt el bennünket – túl hosszúra és túlságosan mélyre sikeredett, miközben még mindig nem látjuk a fényt az alagút végén, legalábbis az Európai Unióban. Az alacsony fejlettségi szintről induló, ám máig masszívan dübörgő Kínától most tekintsünk el. Már annyian megjósolták a válság végét, majd annyian fújtak visszavonulót, hogy inkább nem bocsátkozunk merész prognózisokba. Hiába, jósolni nehéz, különösen ha a jövőről van szó...

A napokban a Fico-kormány két pozitív adattal próbálta felcsillantani a reményt: a pénzügyi tárca szerint idén a gazdaság nem 0,5, hanem 0,8 százalékkal nő, az országos munkaügyi központ pedig azt jelentette, augusztusban az állástalanok száma júliushoz képest 7000-rel esett vissza. A kis öröm is öröm, mégsem állíthatjuk azt, hogy végre felszálló ágba kerültünk. Egyrészt a néhány tizedszázalékkal gyorsabb növekedés voltaképpen a statisztikai hibahatáron belül mozog, érdemi hatását senki sem érzi meg, legfeljebb az államkasszába folyik be 50–60 millió euróval több. Másrészt a munkanélküliek száma a nyár folyamán szinte mindig mérséklődik. A 370 ezer állástalan továbbra is óriási szám, ráadásul minden második érintett már legalább egy éve nem talál magának munkát.

Az a helyzet, hogy az elmúlt öt rideg év annyira kifacsarta a fejlett országokat, annyira kisöpörte a tartalékokat, úgy megviselte a lakosságot, hogy csak lassú, kezdetben alig érzékelhető fellendüléssel számolhatunk. A jövőben mi sem leszünk többé nagyot ugró, évi 8–10 százalékkal növekvő tátrai tigris. Az elmúlt években érzékelhetően nőtt a lemorzsolódók száma és a vagyoni különbség, a háztartások fogyasztása mérséklődött. A krízis egyfajta bizonyítványt állított ki a világgazdasági válság szereplőinek. De mára kimondható, Szlovákia nem bukott meg a nehéz időszakban. Az euró átvételét megemésztettük, nem okozott versenyhátrányt, mint a dél-európai országok számára, a hazai bankrendszer nem roggyant meg, nem szorult állami mentőövre, a termelékenység érezhetően nőtt, már az uniós átlag 80 százalékán vagyunk, végezetül a gazdaság összteljesítménye napjainkban 6 százalékponttal meghaladja a 2008-ban elért csúcsszintet. Arról se feledkezzünk meg, hogy a krízis csapásait a társadalom nemesen tűrte. A lakosság nagyobb mobilitással reagált, ha nem talált helyben munkát, akkor külföldön helyezkedett el, nem voltak általános sztrájkok, zavargások, és a szélsőséges mozgalmak (legyenek bal- vagy jobboldaliak) sem erősödtek. Egy kicsi, a külpiacoktól függő, a világ politikai színpadán alig 20 éve szereplő országtól talán ennél több nem is várható el. Bár a politika és a gazdaság világában ismeretlen a hála fogalma, vagyis Szlovákia jó viselkedése nem jár pluszpontokkal, talán annyi hozadéka mégis lehet a helytállásnak, hogy a stabil feltételek jövőre már akár 2 százalék feletti gazdasági növekedést is hozhatnak – ilyen tempó felett pedig fokozatosan csökken az állástalanok száma és kissé bátrabban nőnek a bérek. Márpedig e két tényező lenne a lassú kilábalás legfontosabb jótéteménye.