Fehéroroszországban népszavazással egybekötött parlamenti választások voltak, melyeknek eredményeit lapzártáig nem hozták nyilvánosságra.
Életfogytig elnök lesz?
Egyes politikai elemzők még szombaton „ismertették” a választások várható végeredményét: a nép egyetértett az alkotmánymódosítással, a Lukasenko-közeli politikusokat pedig nagy többséggel választották meg. Ez utóbbi azért is valószínű, mert több ellenzéki politikus indulását – formai követelmények, vagy a választási szabályok megsértésére hivatkozva – nem tették lehetővé...
Ha újfent Lukasenko emberei szállják meg a 110 fős parlamentet, s a népszavazás helybenhagyja, hogy az aktuális elnök elindulhasson az örök elnökké válás útján, akkor a Szlovákiánál négyszer nagyobb ország demokratizálódásának esélyei tovább romlanak. Az évtizedes lukasenkói kormányzás alatt Belorusszia sokkal közelebb került Oroszországhoz, mint Európához. Érthető Moszkva azon törekvése, hogy visszaszerezze befolyását a volt szovjet tagköztársaságokban, ám ez kihívást jelent az Európai Unió számára, tehát számunkra is.
A három balti állam – az ott állomásozó orosz haderő ellenére – immár végleg oda került, ahova mindig is tartozott: Európához. 2007-ben Románia és Bulgária is csatlakozhat, Horvátország talán 2008-ban.
Az unió keleti határa viszont nem lehet „hézagos”, az elkövetkező tizenöt-húsz (?) év során számolnunk kell Fehéroroszország csatlakozásával is. De ha Lukasneko marad hatalmon, a csatlakozás jócskán kitolódhat. Ezalatt Moszkva befolyása tovább erősödhet a térségben. Ez pedig nem hiányzik az EU-nak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.