Egy Csehországban végzett longitudinális felmérés eredményeit böngészem. A longitudinális azt jelenti, hogy ugyanazokat az embereket kérdezik meg többször egymás után, ez esetben március első hetétől számítva hat hét alatt háromszor.
Élet a járvány alatt
Bár ezek az adatok nem rólunk szólnak, akkor is érdekesek, mert számszerűsítik, mit is jelent az a visszafogottság, amelyet az utóbbi két hónapban mi is megéltünk, s részben továbbra is folytatunk.
Nézzük tehát: március folyamán 82 százalékról 67 százalékra csökkent az üzletbe járók aránya, a nem csomagolt élelmiszert vásárlóké pedig 79 százalékról 52 százalékra. A tömegközlekedéssel utazók aránya 36 százalékról 10 százalékra esett vissza, az orvoshoz járóké 27 százalékról ugyancsak 10 százalékra, a családtagokat és barátokat látogatóké 59 százalékról 33 százalékra. Vagyis az emberek legkevésbé a bevásárlást és az orvoslátogatást korlátozták (az elsőnél 15, a másodiknál 17 százalékpontos a visszaesés), viszont leginkább a csomagolt élelmiszerek vásárlásával, a tömegközlekedés és egymás látogatásának kerülésével igyekeztek védekezni. Húsvét táján mintha minden téren kicsit alábbhagyott volna az óvatosság, de azután visszazökkent a márciusi szintre.
A „bezárkózás” azzal is mérhető, hogy hány emberrel voltak személyes kapcsolatban, ami alatt a felmérést készítők az 5 percnél tovább tartó kölcsönös érintkezést értették. Március elején még a válaszadók 70 százaléka több mint 5 személlyel volt kapcsolatban, március végére azonban fordult a kocka, és már az 5 személlyel vagy annál kevesebbel érintkezők alkották a 70 százalékot. Áprilisban ugyan 9 százalékponttal csökkent az utóbbiak aránya, de április közepén még így is 35 százalék legfeljebb csak két emberrel, 26 százalék legfeljebb öttel érintkezett.
Az 55 éven felüliek fele annyi emberrel voltak kapcsolatban, mint az 55 éven aluliak, tehát a fiatalabbak elsősorban egymással, a barátaikkal érintkeztek, s akik bejártak dolgozni, azok a munkatársaikkal. Az idősebb családtagokat „védelmi szempontból” kihagyták.
Milyen mértékben tartották be az egészségügyi szervek által ajánlott óvintézkedéseket? Szinte mindenki hordott szájmaszkot (95%). 86 százalék kerülte a személyes kapcsolatokat, 82 százalék azokat a helyeket, ahol több ember fordulhatott elő, 81 százalék gyakrabban és alaposabban mosott kezet, 76 százalék nem utazott tömegközlekedéssel, 74 százalék kerülte a köhögő és tüsszögő embereket, 71 százalék használt fertőtlenítőszereket, 63 százalék szinte nem is ment el hazulról, és minden második fogyasztott vitaminokat.
Biztosan lesznek, akik olvasva a fenti adatokat jót nevetnek majd, mondván, sok hűhó semmiért, merthogy nem is volt járvány, az egész csak egy nagy humbug. Én meg azt mondom, az óvintézkedéseknek és a fentiekhez hasonló óvatos viselkedésnek köszönhetjük, hogy élünk.
De még nem biztos, hogy nevethetünk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.