Egynyári kaland

Ám ennek politikai aspektusai leginkább annyira érdekesek, mint egy 2009-ben, a Nagy Magyar–Szlovák Fagypont idején elfogyasztott babgulyás rég elhalványult íze az ember szájában. Mert ugyan jó móka megint hadonászni egyet a közép-európai sérelmi fakardokkal, de az emberek többsége azért tudatosítja, hogy ebből megint csak egy gyorsan elülő vihar lesz a biliben, nem a történelmi sebek begyógyítása.

Mert meglásd, kedves olvasó, felháborodott diplomáciai jegyzék ide, hungarofóbozó fotelforradalmárok trollhadserege oda, ez a forró liezon a magyar és a szlovák diplomácia között csupán egynyári kaland. Nem marad meg sokáig a haragszomrád, és hamarosan boldogan nyiszálják majd együtt a politikusok a szalagokat valaminek az átadásánál. A saját, jól megfontolt politikai érdekük kívánja ezt így.

A szlovák–magyar kapcsolatok dinamikája ugyanis másról szól, nem az emberekről. Kizárólag arról, megéri-e jóban lenni, vagy sem, jár-e ez politikai pontokkal itthon és külföldön, vagy sem.

De szálazzuk ezt szét egy kicsit jobban. Az elmúlt években volt alkalmam több szlovák politikussal beszélgetni arról, hogyan látnak minket, a polgártársaikat, a szlovákiai magyarokat. Sajnos nem tudok izgalmas fejleményekről beszámolni: a szlovák politikusoknak halvány lila gőzük sincs arról, kik vagyunk. Nem ismerik a specifikus problémáinkat, nem tudják, hogyan működnek a közösségünk belső mechanizmusai, hogyan gondolkodunk, hogyan küzdünk a mindennapokkal. Ha ilyesmit kérdeztem tőlük, az esetek többségében megkaptam, hogy igen, nekik is vannak magyar ismerőseik, esetleg nagypapa vagy nagymama tudott magyarul, emellé pedig rendszerint negédes mosoly párosult, vagy egykét olyan mondat, ami azt feltételezi, az illető sosem foglalkozott azzal, hogy mi itt vagyunk, és esetleg kicsit más az életünk, mint a többségi nemzeté.

Ivan Korčok pedig nem sokkal előrébb tart ennél a szintnél, ha esetleg azt hiszi, azzal, hogy végigkerekezik a Csallóközön, egyből érteni fog mindent. De biztos lehetsz benne, kedves olvasó, nem hisz ilyesmit, mert okosabb ember ő annál. És pragmatikusabb és politikusabb is. Ilyen esetekben nem azt fogja tenni, ami a probléma megoldásához vezetne, hanem azt, ami belpolitikai szinten jó neki és az őt jelölő pártnak. És ez ebben az esetben a keménykedés, még annak árán is, hogy magát a problémát csonttá egyszerűsítve, és egy Orbán-Nem Orbán dimenzióban tálalva kapufát lőjön az egésszel.

A másik oldalon pedig ott van Kövér László, aki úgy jár az ilyen kitelepítéses emlékakciókra haknizni, mint más politikus falunapra, és akit egyébként ez az egész cirkusz a legkisebb mértékben sem ráz meg. Tulajdonképpen nem is reagált erre az ügyre, a bajsza alatt somolyogva várja, hogy elüljön. Mert bár nem úgy tűnik, ő is sokkal pragmatikusabb és politikusabb ennél. Nem fog beleállni ebbe, ahogy a magyar diplomácia sem teszi ezt – a NER szlovákiai magyar divíziója már hinti is a magyar kormányzati narratívát, mely szerint a magyar kormány azért nem keménykedik, és igyekszik a problémát megoldani, mert valami Nagyobb Jóért harcol, és ezért hajlandó pőre mellkasát a „hungarofób szlovák politikusok” nyilai elé tartani. Mert ezt diktálja a kor szava.

Ebből születik az álnyugalom, amelyben élünk, és amelyben a politikusok ráolvasásszerűen mantrázhatják, hogy sosem volt még ilyen jó a szlovák–magyar viszony. És míg vannak, akik ezt elhiszik, addig a problémát sem kell megoldani.