Egymilliárdan nem terroristák

Nincs bűnösebb dolog, mint az embereket vallásuk szerint megkülönböztetni. Vékony jég ez, veszélyesebb, mint bőrszín vagy nemzetiség szerint kategorizálni. Ha az átlagpolgárt vagy az átlagosnál kevésbé műveltet, kevésbé tájékozottat elragadják az indulatai és sommásan fogalmaz, arra még csak-csak akad mentség. Ha azonban egy politikus teszi ugyanezt, az már a súlyos vétek kategóriájába tartozik.

Sajnos, az első hiba fehér házi szinten csúszott be, de ez sem mentség arra, hogy már kiskaliberű, ám nagyhangú politikusok a végtelenségig azt szajkózzák, hogy civilizációs konfliktus zajlik a nyugati keresztény és a keleti, jórészt iszlám kultúra között. Akadt olyan honi politikus(?) is, aki – miután balról jobbra már több pártot megjárt – most állítólag középtájt azzal az állítással igyekszik öregbíteni hírnevét, hogy nagyon keskeny a mezsgye az iszlám és a terrorizmus között. Ha igaza volna, ma már aligha lenne kit etetnie az ilyesfajta téveszmékkel. Több mint egymilliárd ember nem lehet terrorista! Márpedig jobb sorsra érdemes bolygónkon ennyien vallják istenüknek Allahot, s Mohamedet az ő prófétájának. Életüket a Korán igéi vezérlik, dolgoznak, szenvednek, szeretnek és imádkoznak – arab és perzsa, bengáli és hindi, past- és üzbég, török és albán, berber és szláv, kurd és urdu, ilyen-olyan afrikai és még több más nyelven. Immár másfél évezrede, azóta, hogy Arábiában akadtak, akik igaznak vélték Mohamed prófétáit. Ha az iszlám és a kegyetlenség, az iszlám és a terror között valóban alig lenne különbség, a muszlimok már rég kiirtották volna a „hitetleneket”. Ezzel szemben köszönik szépen, jól megvannak az egy- és többistenhívők mellett és között, békességben mindenkivel, aki nem bántja őket. A „bántóktól” pedig ugyanúgy – vagy éppenséggel sokkal jobban – szenvednek, mint Jézus, Jahvé, Buddha és más kisebb-nagyobb istenek hívei.

Amit a legfiatalabb egyistenhívő vallásról fontos tudni, az irányzatainak jelentékeny száma. Egykoron Henry Kissinger ironikusan megkérdezte, kit kell tárcsáznia, ha Európával akar beszélni. Mint ahogy az, aki „a” keresztényekkel akar beszélni, sem hívhatja a pápát, ugyanúgy az iszlám vallásnak sincs egy, minden hívő felett álló központja. A két nagy irányzat, a szunnita és a síita egyaránt több ágat képvisel, több szektára oszlik, egy-egy nagytekintélyű mecset vagy medresze körül autonóm közösség alakulhat ki, de akár egy hittudós vagy mullah köré is. Szunnitának vallja magát a több millió tagot számláló szudáni Anszar pacifista szekta ugyanúgy, mint a szaúdi gyökerű harcias, némi fenntartásokkal akár militánsnak is nevezhető vahabita szekta is, amely az utóbbi időben azzal tett szert nemzetközi hírnévre, hogy a csecsenek harcát támogatja pénzzel és katonával. Ugyanilyen szakadéknyi távolságok a síita ágon belül is fellelhetők.

Azonosságjelet tenni az arabok és az iszlám közé ugyancsak helytelen: a muszlim hívőknek csupán 26 százaléka arab, bár kétségtelen, hogy az arab államok a „legiszlámabbak” – úgy 90-100 százalékban mind a Közel-Keleten, mind Észak-Afrikában. Ha az 5 százalék feletti arányt vesszük alapul, akkor a legtöbb iszlám ország Afrikában van, összesen 35. Valamivel kevesebb, 30 állam sorolható ebbe a csoportba Ázsiában. Európában zavarosabb a kép, a muszlim Törökország mellett meghatározóan muszlim többségű még Albánia és Bosznia-Hercegovina, valamint a Jugoszlávia részét alkotó Koszovó. Számottevő a muszlimok száma még Macedóniában, Bulgáriában, Cipruson és Oroszország déli részén. Egészen más a helyzet Nyugat-Európában, ahol a muszlim lakosság aránya folyamatosan emelkedik – egyrészt a volt gyarmatokból való bevándorlás, másrészt a részben politikai, de inkább gazdasági motivációjú migráció nyomán. A sokszínű Egyesült Államokban és Kanadában úgy 5 százaléknyi az iszlám híveinek az aránya. Egyes latin-amerikai országokban – Suriname, Guayana, Trinidad és Tobago – a volt rabszolgák leszármazottjai a gyökerekhez való valamiféle visszatérés, egyfajta lázadás jegyében lettek muzulmánná.

Istenfélő, békés milliók. Annak a vallásnak a hívei, amely ezer évvel ezelőtt a világosságot jelentette a keresztény Európa középkori sötétségével szemben. Táplálója volt egy felvilágosult kultúrának, támasza a tudománynak – hagyta, hogy szabadon fejlődjön a matematika, a filozófia, az orvostudomány. S mint ahogy a kereszténységnek és talán minden nagy vallásnak vannak elhajlásai és túlkapásai, a vadhajtásoktól az iszlám sem mentes. És vannak olyan társadalmi, politikai és gazdasági tényezők, amelyek semmiképpen sem mentségei, de kétségkívül kiváltó okai annak, amit jobb híján iszlám terrorizmusnak nevezünk. Mára kialakult egy nemzetközi egyetértés arra vonatkozóan, hogy ezt minden elfogadható eszközzel eliminálni kell. És van még egy fontos feladat: meg kell fosztani az „iszlám” jelzőtől. Az emberiség hatodának érdekében.