Egyedül a kisebbségek közt

<p>Néhány hete már volt alkalmam e hasábokon véleményt nyilvánítani a kormányhivatal kisebbségi jelentéséről. Arról a &bdquo;jaj de jól megvagyunk itt együtt, csak azok a fránya politikusok keverik a kevernivalót&rdquo; jellegűről írtam, hogy semmire sem jó, tehát ne is foglalkozzunk vele. Valamire azonban mégis jó lett.</p>

A pénteken a kormányhivatal kisebbségi bizottsága által megszavazott dokumentum ugyanis arra mutatott rá, mennyire másképpen értelmezik és élik meg kisebbségi létüket a Szlovákiában nemzetiségként elfogadott 13 közösség tagjai. Mennyire másként „érdekes” a 600 fős szerb, a 30 ezer fős ruszin vagy a 105 (pontosabban 400) ezres roma lét, mennyire más a félmilliós magyar. Nem tisztem értékelni, hogy a magyar küldötteken kívül vajon miért nem ellenkezett senki, s a magyar küldötteken kívül miért csak a ruszinok és a romák képviselői fogalmaztak meg kifogásokat, pontosítani való dolgokat. S nem tisztem értékelni azt sem, mennyire reprezentatív az a bizottság, amelybe a civil szervezetek delegálnak képviselőket. A végeredmény olyan, amilyen: egy politikai mandátummal nem rendelkező testület legitimálta a kormányhivatal jelentését, ha a kormány is elfogadja, akkor abból dokumentum lesz és... No, itt jön a poén: és semmi. Mert ha a jelentés tartalmazta is volna a 21 magyar módosítást, ha bekerült volna, hogy a ruszinok továbbra is attól tartanak, ukránoknak nézik őket, ha bekerült volna az is, hogy a romákból nem a népszámlálás alapján jegyzett 100, hanem a felmérések szerinti 400 ezer van, akkor úgy mégis mi történne a jelentéssel? Semmi. A jelentést a kormány akkor is vagy elfogadta volna, vagy nem, de a közösségek életére semmilyen hatással nem lett volna. Nagyon szomorú leírni, hogy a kisebbségi vegyes fórumokon – mint amilyen a kormányhivatali bizottság is – érdemi vita csak akkor zajlik, amikor a kisebbségek támogatására szánt összegekről van szó. A legtöbb javaslat és ádáz vita épp ebben a témában hangzik el. Szomorú leírni, hogy a kisebbségi szervezetek delegáltjai azt kommunikálják ugyan, hogy a kisebbségek léte okán színesebb, gazdagabb és élhetőbb egy kis ország, csak azt felejtik el kommunikálni, hogy ez nem a mindenkori kormányzatok erénye, hanem a keményfejű kisebbségeké, mert ha a kormányzatokon múlna, akkor itt már csak rezervátumok lennének. A bizottsági ülés idején szokatlanul sok sajtóhír jött a Híd háza tájáról, éppen ekkor jelentette be a párt azt a hosszú távú stratégiát, amelynek összefoglaló eleme, tartalma a szlovákiai magyar lét. Évtizedek után először fogalmazódik meg politikai porondon, hogy a szlovákiai magyar identitás létezik, és annak megerősítése lehet politikai cél is. Évekig magam is azt állítottam, hogy a bodrogközi magyar sokkal közelebb áll a sárospatakihoz, mint a csallóközihez, akihez pedig a rábaközi áll jóval közelebb. Így van ezt most is, de ha a szlovákiai magyarságot 23 éve egységesnek tekinthető közösségként aposztrofáljuk, annak társadalmi, kulturális és politikai képviseletével együtt, akkor ideje lenne megfogalmazni, hogy ez a közösség miben mutat közösségi szimptómákat, melyek a legerősebb közösségalakító és -formáló tulajdonságai, amelyekre identitásképet, szimbólumrendszert lehet építeni – s közösségformáló erőként adni tovább. Az, hogy a szlovákiai magyar az magyar, nem kérdés. Szlovákiai lévén mégiscsak más, mint magyarországi magyar társa, és más, mint a vajdasági vagy a székelyföldi, vannak közös, másoktól őt elkülönítő jegyei. Hogy ezt egy politikai párt stratégia építésére használja, nem baj, sőt... Egyet viszont a Hídnak is tudnia kell. Ebben a stratégiában a szlovákiai kisebbségek között csak a ruszinoknál vagy a romáknál találhat partnerre, de még ez sem biztos. A többinek ilyetén igénye, közösségi tudata valószínűleg nincs, bár továbbra is csak vélemény, nem ténymegállapítás ez a részemről. A szlovákiai magyarság a teljes értékű kisebbségi közösség építésében könnyen magára maradhat, ami semmiképp sem jelenti azt, hogy le kell mondania az efféle szándékokról. Mint ahogyan azt sem, hogy el kell fogadnia a kisebbségi jelentést, mert bírálatában egyedül maradtunk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?