Egy postafiók felszabadítása

Elfogyott a tárhelye, és hamarosan nem tud majd e-maileket küldeni és fogadni, ha nem szabadít fel helyet, vagy nem vásárol további tárhelyet. Ezzel a rózsaszín mezőbe ágyazott üzenettel fogadott a postafiókom a minap, link formájában kínálva a tárhely-felszabadítás, valamint az új tárhely megvásárlásának azonnali lehetőségét. Először az azonnali tárhely-felszabadítás tűnt szimpatikusabb választásnak, hisz mégsem lehet véletlen, hogy hazánkat éppen hetvenhárom éve szabadította fel a szovjet hadsereg. Malinovszkij marsall és cimborái valószínűleg már akkor tudták, hogy engem hetvenhárom évvel később tárhely-felszabadításra fognak inspirálni postafiókilag.

Aztán ahogy a tekintetem átbotorkált a pixelek közt a tárhelyvásárlást kínáló linkre, kezdtem beleélni magam a gondolatba, mennyire menő lennék, ha plusztárhelyet vásárolnék. Elmondhatnám magamról, hogy oly gazdag digitális életet élek, hogy bizony időnként plusz tárhelybe vagyok kénytelen invesztálni. Aki pedig invesztál, nem lehet akárki, hiszen a befektetések világa komoly szakértelmet kíván, továbbá ismeretségeket, jövőbe tekintést, egyszóval megfontolt, felelősségteljes és szakmailag felkészült magatartást. Lépcsőházban, ha megállít a szomszéd néni, rákérdezvén, mit cipelek a hátizsákomban, elviccelhetném azzal, hogy most voltam a piacon, ahol jó minőségű, hazai termesztésű biotárhelyre sikerült szert tennem jó áron, a kofa pedig, mivel szimpatikus voltam neki, még rátett egy fél lapáttal a lemért tárhelyre. Bizonyára tárhelytörzsvásárlót akar belőlem csinálni. Miután a két lehetőséget átpörgettem az agyamon, természetesen elbizonytalanodtam, mint anno a menzán, amikor egyszerre volt káposztás knédli köménymagos oldalassal és hortobágyi palacsinta gombamártással. Ilyenkor ismerszik meg a bajba jutott jó barátság kvalitásainak mutatója, így hát tanácsot kértem egy másik ország másik fővárosában lakó ismerősömtől, bízva abban, hogy egy más szempont majd ideális fényben világítja meg a dilemmámat. Az ismerős egy harmadik linket küldött, melyre kattintva egy program segít megtalálni postafiókomban a legtöbb helyet foglaló maileket az elmúlt tizeniksz év termése közt. Persze úgy is Tibor levelei végeznének az első helyen: Tibor néha küld nekem képeket, a nagy felbontású fotók pedig sok tárhelyet foglalnak. Adná magát tehát a lehetőség, hogy ezeket a képeket rostáljam meg, és amelyekről úgy gondolom, nem kellenek már, dobjam ki őket, a tárhely-probléma pedig megoldódik. Nekem viszont nincs kedvem, se időm képeket rostálgatni, meg hát ez gyakorlatilag egyenlő lenne a felszabadítós verzióval. Még mit nem?! Hogy Malinovszkij marsall röhögjön a markába a túlvilágon? Inkább becsukom a postafiókom, és a probléma hipp-hopp eltűnik. Ráadásul, ha valami folytán a közeljövőben emlékezetkiesésem lesz, mint a szappanoperák szereplőinek, nem is fogok emlékezni soha már arra sem, hogy volt egy postafiókom.