Műkorszak

Leesik, és nem törik el. Ráadásul itt készült, a szocialista Lengyelországban. Jan Hřebejk 1999-es filmjében, a Kuckókban (cseh eredetiben Pělíšky) a családfő, Miroslav Donutil karácsony este azzal kápráztatja el szeretteit, hogy feleségét megajándékozza egy törhetetlen pohárkészlettel. Az 1968-ban játszódó történetben mindenki a boldogabb jövő egyik manifesztumaként tekint a műanyag poharakra (leszámítva talán az anyukát, aki kapta őket, ő ugyanis kitalálta, mi van a dobozban, hisz minden évben poharakat kap karácsonyra, ha nem is műanyagot). 1968 óta ötven év telt el, a műanyag poharak renoméja némiképp lecsökkent, bár még itt vannak köztünk, rokonaikkal, a PET-flakonokkal együtt.
 

Tegnap volt a Föld napja, és érdekes módon éppen az elmúlt héten merült fel a világsajtó tengerének felszínén az információ arról a bizonyos baktériumról, mely állítólag képes megenni a műanyagot. Sokan egyből fellélegeztek: ha az AIDS vagy a hülyeség ellenszerét nem is, de legalább a műanyagét sikerült megtalálni, így talán lehet még esélye a Földnek, hogy kimásszon a műkorszakból. Volt ugye a kőkorszak, a rézkorszak, a bronzkorszak és a vaskorszak, az emberi faj fő eszközhasználati alapanyagai alapján pedig egy ideje már a műkorszakban élünk. Ráadásul a műanyag, mivel belátható időn belül nem bomlik le, félő, hogy betemet minket. Évente egymillió műanyag flakont, vagyis PET-palackot adnak el világszerte, nagy részük az óceánba kerül, gyakorlatilag szemétszigetek keletkeznek, amelyeket egyelőre nem népszerűsítenek az utazási irodák. Bár kétségkívül tanulságos üdülést nyújthatnának, és nem csak a katasztrófaturizmus híveinek. Most meg mintha egyszeriben felderengett volna a fény a kólásflakon végén: tudunk valamiről, ami képes megenni, vagyis lebontani a PET-palackokat. Egész pontosan a 2016-ban Japánban felfedezett baktériumot, az Ideonella sakaienzist ünnepelhetjük ebben a minőségben, de persze csak a PETáz nevű enzimmel együtt, mely nélkül az Idonella nem áll neki a bontásnak. Az áttörés most csak annyi, hogy valamivel sikerült meggyorsítani ezt az egész folyamatot, ugyanis Idonella és PETáz hiába tudják, amit tudnak, még mindig elég lassan dolgoznak, pontosabban nem elég gyorsan ahhoz, hogy az emberiség érdemben bevethesse őket a nagy flakonellenes küzdelemben. Vagyis további kutatások, kísérletek kellenek, közben ugyanúgy megvesszük a percenkénti egymillió flakonunkat, aztán kidobjuk... valahová. És a flakonok mellett a műanyag egyéb fajtái is köztünk élnek, és ez egy darabig még így is lesz.

Szintén ötven éve alakult az egyik legismertebb cseh underground zenekar, a Plastic People of the Universe, magyarul a világegyetem műanyag emberei. Egy tízéves megszakítást leszámítva ma is működnek, koncerteznek, igaz, a tagok egy része már lecserélődött. Ötven év alatt tehát nem sikerült le-, pontosabban felbomlaniuk. Toxika című dalukban, melynek szövegét még Bohumil Hrabal egykori lakótársa, Egon Bondy írta, bizonyos káros szerek iránti függőségről énekelnek, megjegyezve, hogy ez az egész toxikománia akár még dühítő is lehetne, de talán inkább komikus.

Komikus az is, hogy most mindenki a fenti baktériumtól várja a megváltást, ahelyett, hogy mondjuk eldöntené: hozzáteszi a maga kis szavazatát a bolygó jövőjéhez, és nem vásárol több PET-palackot vagy indokolatlanul sok műanyag felhasználásával becsomagolt élelmiszert. Mert ebben a témában megint magunknak hazudunk már jónéhány évtizede. Hiszen a Pělíškyben is kiderült, hogy a törhetetlen pohár is összetörik, ha egy kicsit erősebben vágják a földhöz.