Egy kertből valók

A két lány kiskorától kezdve szerette, támogatta egymást. Eredetileg röplabdáztak, de mikor az egyiket egészségi okokból eltanácsolták, szolidaritásból a másik is abbahagyta. Ezután jött a szinkronúszás, amiben háromszoros világbajnokok lettek. Bár ma már nem egy országban élnek, évente több hónapot töltenek együtt, szabadságra is együtt járnak. Az a szó, hogy „együtt”, nagyon gyakori a szótárukban.

Amikor a gyerekek megszületnek, minden szülőben él a vágy, hogy jó testvérek legyenek. Mély fájdalom, ha nem így van. Egy ismerősömet a házastársa idegenítette el a testvérétől, ügyesen, módszeresen. Nem mondott rá semmi konkrét rosszat, semmi olyat, amit esetleg a két testvér egymás között megbeszélhetett, tisztázhatott volna, csak folyamatosan szurkált, rossz hangulatot teremtett, míg gyakorlatilag megszakadt köztük a kapcsolat. Ez az ember a mai napig nem tudja megmondani, mi baja van a testvérével, azon kívül, hogy amikor találkoznak a szülők által szervezett családi akciókon (már amelyikre elmennek, mert a házastársa ezeket is igyekszik kerülni), úgy „érzi”, azzal az „idegennel” nincs miről beszélnie.

Szomszédunk és a testvére kapcsolatát a szülői örökség tette tönkre. Csak egy öreg házacska volt a hozzá tartozó kerttel, de ők ketten évekig pereskedtek miatta. A szomszéd belebetegedett, a vékony falon keresztül hallottuk hangos jajgatását, de a per tartott tovább. Amikor már nem tudott elmenni, a feleségét, majd a vejét küldte a bíróságra. Nem a ház fájt neki, hanem az, hogy amikor a testvére lánya Pozsonyba költözött, ő fogadta be, ő egyengette az útját, ő szerzett neki lakást, a testvére mégis ki akarta őt semmizni a szülői vagyonkából. Ezzel a fájdalommal ment a sírba.

Elrendeztem a zöldséget a hűtőben. Mindig kapok valakitől. Jó szívvel adják, látom. A szomszédaim. A falusi barátnőim, akik jó testvérek, nincs olyan vasárnapi sütemény, de más sem, amiből ne adnának egymásnak. Nézem a kukoricát, amint szép nyugodtan sárga szemeit ragyogtatja. Melléteszem az ifjú, sima héjú paradicsomokat. Ide fektetlek benneteket, a testvéreitek mellé, mondom nekik, mert ti testvérek vagytok, hisz egy kertben teremtetek. És arra gondolok, milyen jó lenne, ha mi, emberek is ilyen jó testvérek tudnánk lenni, de nem csak akkor, amikor már egymás mellé fektetnek bennünket. Akkor már késő.