Egy délibáb nyomában

<p>Ki hitte volna, hogy ilyet is leírhatunk 2017-ben, de a szlovákiai demokratikus parlamenti pártok politikusai végre józan döntést hoztak.&nbsp;</p>

124 képviselő támogatta a kilencvenes évek maffiaállamával való leszámolást. Néhány héttel ezelőtt még teljesen valószínűtlennek látszott, hogy erre sor kerülhet. Most egy sziszifuszinak tűnő küzdelemben értek el kulcsfontosságú előrelépést. A folyamat még így is nehézkes, véglegesen csak május végére derül ki, valóban megszűnnek-e a mečiari amnesztiák. Ezek után dől el, folytatódhatnak-e azok a büntetőjogi eljárások, amelyek az amnesztiák kihirdetése miatt szakadtak félbe. Odáig, hogy a kilencvenes évek politikai bűnözői közül bárki is rács mögé kerüljön, még rettenetesen hosszú út vezet.

Mi történhet? Kicsi a valószínűsége, hogy ezek után ne találtatna 90 képviselő az amnesztiák eltörléséről szóló határozathoz. Az már valószínűbb, hogy az Alkotmánybíróságon megtörik ez a mostani lendület. Jelen pillanatban nehezen elképzelhető, hogy az alkotmánybírók rábólintanak a határozatra: valószínűbb, hogy nem hoznak döntést, ahogy ezt már több hasonló, politikailag kényes ügyben tették. Nem lepődnénk meg, ha megpróbálnák elkenni a dolgot: a 60 nap leteltével így a parlament határozata érvényes maradna. Ez esetben az igazságszolgáltatásé lesz a következő kulcsszerep: Michal Serbin korábbi ügyész épp egy hete megjelent interjúnkban mondta: a vádirat kész, csak elő kell venni a fiókból. Bátor ügyészekre és bírókra lesz szükség, hogy az egész mostani politikai felhajtás valódi értelmet nyerjen. És felelős állampolgári kiállásra, hogy az ügy ne vesszen el az igazságszolgáltatás labirintusában.

A csütörtöki parlamenti szavazás egy röpke pillanatra visszaadhatta a hitet az embereknek: van olyan fontos ügy, amely mögé odaáll az egész demokratikus politikai spektrum. Egészen bizarr pillanatoknak lehettünk tanúi, amikor Sulík és Matovič még meg is dicsérte a koalíciós vezetőket rugalmasságukért. Ez talán azt mutatja, nem teljesen reménytelen a hazai demokrácia helyzete.

Egy másik fontos tanulsága a csütörtöki szavazásnak, hogy a parlamentben ülő fasiszták ismét levizsgáztak felelősségtudatból. Ismét megmutatták, képtelenek józanul mérlegelni, és nem fontos nekik az ország demokratikus rendje.

Az is kiderül hamarosan, Robert Fico mennyire gondolta komolyan a mečiari örökség felszámolását. Még mindig megteheti ugyanis, hogy az amnesztiák eltörlését fényes politikai sikerként könyvelje el, ugyanakkor a háttérben biztosítsa, hogy senkinek ne essen bántódása a maffiaállam bűnözői közül. A valódi siker és politikai eredmény az lesz, ha megszületnek az első bírósági ítéletek. De ez még most is délibábnak tűnik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?