Egó, a nagy akadály

A Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásáról rendelkező törvény az akkor kormánypárti Híd indítványára 2017-ben született meg. Feladata nemcsak a hazai magyar, hanem a további tizenkét szlovákiai etnikai kisebbséghez tartozók művészi alkotásainak, kulturális rendezvényeinek anyagi és szakmai támogatása is volt. Elsősorban az érintettek indokoltan vélekedtek úgy, hogy ezzel a döntéssel országunk kis, de nem lényegtelen lépést tett a kisebbségi kulturális autonómia fokozatos valóra váltása felé vezető rögös úton. Nem az akkori kormánytagok állították össze a bizottságokat – összetételükről a pályázók döntöttek.

Azóta az alap működéséről nem született tudományos igényű, főleg tárgyilagos elemzés. Annyi azonban bizonyos, hogy az illetékesek számos színvonalas művészeti alkotás megszületésénél bábáskodtak, az említett kisebbségek hagyományőrzését szolgáló rendezvényeket támogattak, amelyekkel közösségeket kovácsoltak, azonosságtudatukat erősítették.

Kifogásokról, bírálatokról is hallhattunk az eltelt évek során. Sokan jogosan panaszkodtak a benyújtott pályázatokkal kapcsolatos, hónapokig elhúzódó döntésekre, illetve a megítélt támogatás ezeknél is hosszabb ideig késő kifizetésére. Akadtak, akik vitatható döntések miatt emelték fel szavukat. Közülük Gyimesi György durva támadásait kell megemlíteni, aki a szakmai szempontokat teljesen mellőzve, kizárólag ideológiai alapon adott hangot a liberálisok gyűlöletétől sistergő véleményének. Véleménye feltehetően szerepet játszhatott az alapban végrehajtott vezetőváltásban, amivel sokak megítélése szerint a testület munkája semmit sem javult.

Nemrég derült ki, a kulturális tárca a kisebbségi, valamint a szlovák művészetet támogató két alap összevonására készül. Habár további részleteket egyelőre hivatalosan nem közöltek, annyi több mint valószínű, hogy jót, előremutatót ettől a szándéktól aligha várhatunk. Aggodalmainkat a kormányprogram erre vonatkozó része is erősíti. Ugyanis ez a dokumentum kiemelten a hazafias művészi alkotások támogatását ígéri, ami egyértelműen politikai, ideológiai szempont, semmiképpen sem esztétikai. Ráadásul az utóbbi kritérium szerint jó alkotás sosem hazafiatlan. A rezsimet dicsőítő fércművekkel meg tele főleg az idősek hócipője.

Ilyen előzmények után három ismert hazai magyar közszereplő – Bukovszky László, Ravasz Ábel és Rigó Konrád – a KKA önállóságának megőrzése érdekében petíciót indított, Napok alatt összegyűlt a szükséges számú támogató aláírás, annál jóval több is. Ezután a kezdeményezőket be kellene vonni a törvény-előkészítő folyamatba. Hozzájuk képest valamivel később hasonló petíciót indított a Magyar Szövetség is, s ugyancsak összegyűjtötték a szükséges számú támogatót. Lehet vitatkozni azon, vajon ez a két külön út vagy az összefogás célravezetőbb-e. Szerintem az utóbbi. Erről kérdeztem az illetékeseket. A három kezdeményező nyilatkozataiban azt hangoztatta, hogy egyéni, vagyis polgári petíciót indítottak, amibe semmilyen pártot sem akartak bevonni. A Magyar Szövetség egyik vezetőségi tagja szerint viszont a párt hasonló lépése többet nyom a latban. Egyik kollégája úgy vélte, hogy számos politikus egója sokkal nagyobb a kelleténél, ezért is nagy az elfogultsága is, ezért sem csatlakoztak az első kezdeményezéshez.

Ennek a látszólag jelentéktelen történetnek jelzésértéke van, mert azt igazolja, hogy késik – Balogh Edgár szavaival élve – a szlovákiai magyarság politikai önösszeszedése, amire pedig a közelgő választás miatt is égető szükség van.