Égi és földi zarándoklatunk

Mindkét városi köztemetőben letérek a járdáról, és a sírok között botorkálva, egyfajta belső, szív vezette iránytűre hagyatkozva találom meg a keresett sírt. Váratlanul távozó barátét, rég elhunyt rokonét, majd a nagyszülők emlékhelyét. Végtelenül kegyes az időjárás, a fény átjárja a kissé kopottas feliratokat is. A szüleik mellett lábatlankodó kicsikről eszembe jutnak a régi gyertyagyújtások, ilyenkor már tele volt a zsebünk viaszgalacsinnal. Mindenütt meg kellett állnunk, és apám csak sorolta, sorolta a neveket és az évszámokat, minden évben többet. Megálltunk annak a barátjának a sírjánál is, akit a nagyvárosban elütött a villamos, életben akarta tartani az emlékét. Időutazásomból egy idős férfi énekhangja szakít ki. Ül a kerekesszékben, ölében régi magnetofonon egy még régebbi dal szól, azt énekli, miközben tekintetével a sír feliratán lévő képet simogatja. A háta mögött álló kísérője néma együttérzéssel hallgatja, nem törődnek a mellettük elhaladókkal. Apám sírjánál még mindig nem találok megfelelő szavakat, jólesik a takarítás, az ünnepi díszletek körüli motozás. Az egyik régebbi gallyas, angyallal díszített koszorúból dongó röppen fel, aranyívet húzva maga után, zordabb időkre választott búvóhelyéről riaszthattam fel, ezért a síron hagyom. Közelemben nagy, hangos családi találkozót tartanak, egyikük a sírra pöcköli a hamut, a másik elmondja, nem volt ideje lemosni a kocsit. Sorolja a mécsesek és a virágdíszek árát, hátha attól még értékesebbnek tűnnek a rokonság szemében. A másik azon méltatlankodik, hogy már nem fogadta őt sem a fodrász, sem a műkörmös. Amikor látják, hogy dolgom végeztével legalább egy csendes imát szívesen elmondanék, kicsit elhalkul a társaság. Miután kijutok a városból, a közeli község temetőjénél váratlanul egy barna ló tűnik fel az ünnepi forgalomban. A gépkocsivezetők arcán mosoly suhan át, már látjuk a kerékpáron mögötte igyekvő, kötőféket lóbáló férfi t, aki próbálja elkapni a kiscsikót. Olyan, mint egy égi tünemény, mintha az odafent lakók kuszálnák szét az emlékeikbe feledkezők gondolatait, derűt ajándékozva a sírokhoz indulóknak. Virtuális temetőlátogatáskor mindez nem élhető meg, ám akinek a rokonsága Zoboraljától Mátyusföldön át a határon túlra is kiterjed, annak bizonyára hasznos szolgálatot nyújt a ma már 450 szlovákiai település sírhelyét feltérképező honlap. Gyújthatunk emlékezős gyertyát és más fényűt is a jelesebb évfordulókon. Több mint 893 ezer elhunyttal, illetve annak sírjával kapcsolatban szerezhetünk tájékoztatást. Az egyik félreeső pusztán így találtam rá távoli rokonok nevére, mi több, egy sírhelyüket ábrázoló fényképre is. Azelőtt virtuális gyertya helyett valamelyik köztemető nagykeresztjénél mondtunk imát, járultunk egy-egy lángocskával a közös emlékezés fényéhez. Nem felejteni, hogy egyszer a mi nevünk se merüljön feledésbe, talán ez a lényeg.