Edvard Beneš elnöksége

Kétségkívül érdekes, amit Balassa Zoltán – az Új Szó december 18-i számában – arról vetett papírra, hogy mikortól meddig is volt, illetve nem volt Edvard Beneš (1884-1948) az 1918-ban megalakult és 1992-ben megszűnt Csehszlovákia köztársasági elnöke, illetve hogy ez a tény milyen viszonyban van a csehszlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztottságával és meghurcolásával, de meggyőződésem, hogy az akkori „Beneš”, illetve „magyar probléma” lényege egészen másutt van. Balassa eszmefuttatása a jogi paragrafusokról – ez egyébként a témával mélyebben foglalkozók számára általában közismert, hiszen korábban mások már megírták – és Beneš elnöki mandátumának érvényességére gyakorolt hatásukról szerintem azért periférikus, mert nem érinti a lényeget, amely ma már tényekkel bizonyítható és ellenőrizhető. A lényeg pedig az, hogy Beneš „csehszlovák elnökségét” úgy a háború alatt, mint utána a hazai és nemzetközi szinten mérvadó körök elismerték, tehát nincs értelme arról beszélni, hogy valamiféle illegitim államfő volt. Ugyancsak illúzió, hogy ebből az állítólagos illegitimitásból kiindulva lehetne jogorvoslást elérni a háború utáni magyar kérdésben. Nem a vita kedvéért, hanem inkább kiegészítésként, pontosításként szeretnék még néhány megjegyzést fűzni a leírtakhoz. Balassa szerint hibás az az általánosan elterjedt állítás, hogy Beneš 1935 és 1948 között volt Csehszlovákia államfője. Ha pusztán formálisan vesszük a dolgokat, akkor ez a valóban általánosan használt állítás bizonyára nem százszázalékos, de a lényeg másutt van. Röviden: Balassa maga is kitűnő publicista, így nyilván tudja, hogy a napi sajtóban teljesen megszokott és elsősorban terjedelmi, de értelmezési okokból is – hiszen a lap nincs gumiból, s nem szakembereknek szól – az egyfajta általánosítás, amikor a szerző bizonyos dolgokat nem részletez, csak, úgymond, egy mondattal elintéz. Megjegyzem: hasonlóan pontatlan rövidítés a „Beneš-dekrétumok” kifejezés használata is, mert a dekrétumok nem egy ember műve. Én az említett állítást korszakjelzésként használtam, Balassa ezt elemeire bontva megkérdőjelezte. Szerintem nagyon szűken, sajátosan értelmezve a dolgokat. Az, hogy Beneš 1935 és 1938 között legitim csehszlovák államfő volt, tény, senki sem vitatja. Ami pedig a lemondása utáni és a II. világháború alatti éveket illeti, szükséges figyelembe venni a következőket: lemondását a müncheni döntés után a meghatározó hatalmak „kikényszerítettnek” minősítették, s Benešt rövidesen elismerték az emigrációban megalakult csehszlovák kormány fejének, majd köztársasági elnöknek, s ilyen minőségben tárgyaltak vele a háború alatt az amerikaiak, a britek és a franciák, s ilyen minőségben írta alá a szovjet–csehszlovák szövetségi megállapodást is Moszkvában. A szövetségesek számára Beneš, nem pedig Emil Hácha volt a „csehszlovák” partner. Továbbá: a hazai (adott esetben csehszlovák) és nemzetközi jog is elismerte a háború előtti és utáni Csehszlovákia jogfolytonosságot, s Németország kivételével ma már mindenki semmisnek tartja a müncheni szerződést is. Közismert, hogy Beneš Csehszlovákiába is „elnöki” minőségében tért vissza. Ebben a tisztségében a parlament 1945 őszén megerősítette, majd 1946-ban újraválasztották. Tetszik, vagy nem, de megint csak tény, hogy egészen a kommunista hatalomátvétel utáni lemondásáig ténylegesen gyakorolta az államelnöki hatalmat. Ezt sem kérdőjelezte meg senki. Ilyen minőségben tárgyaltak vele a korabeli legtekintélyesebb hazai és külföldi politikusok is. Nincs értelme spekulálni, játszani a szavakkal, az akkori kor már tényszerűen ellenőrizhető. Ugyancsak nincs értelme azt állítani, hogy Beneš egykori elnökségének ilyen vagy olyan legitimitása „az egyik kardinális kérdése az 1945 utáni jogfosztások törvénytelenségeinek”. Részkérdésként érdekes lehet, de kardinális? Legyünk komolyak. A magyarokat ért jogtalanság nem azért minősül jogtalanságnak, mert Beneš esetleg az alkotmánnyal ellentétes módon volt elnök, hanem ezért, mert bizonyíthatóan jogtalan és alaptalan volt a meghurcolás. A szlovákiai magyarok „háborús bűnösségét” ugyanis máig nem bizonyította tényszerűen senki.

Kokes János Prága