Eddig, és ne tovább!

TASR/AP

Manapság az a meglepő, ha valami a várakozások szerint alakul: a svájci villában lebonyolított Putyin–Biden találkozó pont ilyen volt. A tervezettnél korábban befejezték, a sajtótájékoztatón Biden mindent nyilvánosan terített, hogy később hivatkozni lehessen: „ő megmondta”. Klasszikus diplomáciát láthattunk.

Biden alapállása egy fontos ponton különbözik elődjeitől: nem akarta újraindítani (resetelni) a kapcsolatot. Ez amúgy se sikerült soha. Világosan látja, Putyin milyen vezető – mégiscsak együtt mozognak a politikai életben, egész pontosan Biden végignézhette Putyin entréját, 1999 óta. Ezért realisztikus elvárásokat támasztott, nukleáris leszerelésről való további tárgyalás és ami még fontosabb, meghúzta a vonalakat a homokba.

Ez lesz a kapcsolat valódi tesztje mindkét oldalon, ez a valódi nemzetközi politika. Kellő elrettentő erővel a háta mögött az egyik vezető kijelenti, hogy mit szabad és mit nem. A másik pedig eldönti, hogy hisz az elrettentésnek, vagy teszteli azt. Máshogy fogalmazva: elretten, vagy támad.

Biden kijelentette, hogy Navalnij halála „súlyos következményekkel” járhat. Ez még csak egy vékonyka vonal a homokban, hiszen mi a „súlyos következmény”. Mégis, az már önmagában fontos üzenet, hogy emberjogi ügyben az USA elnöke hajlandó bevetni a súlyát. A Trump-érában nem így volt négy éven át.

Még fontosabb, hogy a kibertámadások kapcsán meghatározta azokat a kritikus infrastruktúra-elemeket, ahol ezt nem tolerálja. „Jelentős kiberkapacitásaink vannak, és ezzel tisztában van (Putyin)”. Ennél világosabban nem beszélhet, az már nyílt fenyegetőzés lenne. Így is egyértelmű, hogy ha ezeket az elemeket támadás éri, akkor jön a retorzió. Az USA pedig valóban képes erre, más kérdés, hogy ez vajon milyen eszkalációhoz vezethet Moszkvával. A nehezen azonosítható rendszeres kibertámadások korában Biden megpróbálja megoldani ezt a feladványt, hogy legalább néhány területet levédjen. Ez belpolitikailag is izgalmas lesz, mivel felveti a kérdést, hogy egyébként kiket kell az államnak megvédenie a kibertérben? Csak a kritikus szolgáltatókat (víz, áram, olajvezeték), vagy minden egyes polgárát? Meddig terjed a felelőssége...? Ezekről nem csevegett az orosz és az amerikai elnök, és aligha aggasztja az oroszokat a polgárokkal szembeni felelősségük kérdése.

Egész érdekes mozgás látható Putyin attitűdjében is. Egykori KGB-ezredesi rutinnal tud alkalmazkodni tárgyalópartnereihez és felkészül belőlük. Trumpot nem volt nehéz levennie a lábáról a Helsinki-találkozón. Most Bidennek kedveskedett: „az elnök úr egy tapasztalt államférfi. Nagyon különbözik Trump elnöktől”. Vagyis Trump nem tapasztalt, vonhatjuk le a logikus következtetést. Vajon ez lehet már annak a jele, hogy az oroszok letettek Trump visszatéréséről?

A megbeszélés lényege a keretrendszer felállítása volt: eddig és ne tovább. Biden jelezte, 6–12 hónap múlva meglátják, működik-e a kapcsolat. Most nem születtek nagy döntések, megállapodások, azok majd annak a függvényében alakulnak, hogy Moszkva változtat-e magatartásán az új amerikai adminisztráció által kijelölt területeken.

A PEW kutatóközpont friss felmérése szerint óriásit nőtt Amerikán kívül azok tábora, akik újra bíznak abban, hogy az USA helyesen cselekszik a külpolitikában. Tavaly ez 17 százalékon állt, most a 16 országra kiterjedő felmérésben már 75 százalék. Ez az elnöki ciklusokhoz kapcsolódó kezdeti optimizmust is magába foglalja, de mégis határozott különbség. Ezt láttuk most Genfben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?