Dzurinda: Szlovákia nem enged

A magyar kedvezménytörvényről folyó tárgyalások után a magyar kormány megértette, hogy Szlovákiában soha nem lehet hatálya az olyan törvényeknek, amelyek beavatkoznak az ország független jogrendjébe, és etnikai alapon megkülönböztetik a polgárokat - jelentette ki Mikulás Dzurinda szlovák miniszterel


A magyar kedvezménytörvényről folyó tárgyalások után a magyar kormány megértette, hogy Szlovákiában soha nem lehet hatálya az olyan törvényeknek, amelyek beavatkoznak az ország független jogrendjébe, és etnikai alapon megkülönböztetik a polgárokat - jelentette ki Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök.A szlovák közszolgálati rádió"Szombati párbeszédek" című műsorában Dzurinda elmondta: csütörtökön meghallgatta a budapesti tárgyalásról hazatért Jaroslav Chlebo külügyi államtitkárt, aki egy formálódó, Szlovákia számára elfogadhatónak ígérkező egyezmény tervezetével ismertette őt meg, ezért a külügyi államtitkár "néhány napot kapott arra, hogy mindkét állam számára elfogadható dokumentum szülessen." A szlovák kormányfő itt újra hangsúlyozta: Pozsony számára kizárólag olyan egyezmény lesz elfogadható, amely kizárja a kifogásolt részek szlovákiai hatályát.
Dzurinda nem osztja a véleményt, miszerint "a szlovák fél lépései nem voltak megfelelőek." "Hónapokon, negyedéveken át tárgyaltunk türelmesen a magyar kormánnyal. Ez az öntudat, egyszersmind talán a jó idegek próbája is volt, talán annak próbája is, hogy az európai intézményeket meggyőzzük, vajon melyik oldalon van az igazság" - fogalmazott a szlovák miniszterelnök. Dzurinda szerint azonban "a legfontosabb mégis az eredmény. Márpedig ez az eredmény megkérdőjelezhetetlen: akár a velencei bizottság, akár az Európai Bizottság Magyar Köztársaság ellen szóló jelentését, akár a Verheugen főbiztossal folytatott levelezést vesszük - minden a Szlovák Köztársaság mellett szól" - olvashatók a SITA hírügynökség tolmácsolásában Dzurinda rádióban elhangzott szavai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?