MTI-felvétel
Vádat emeltek egy magyarországi férfi ellen, aki bántalmazta, és autója után kötötte élettársát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki féltékenységből bántalmazta, megalázta, és autója után kötötte élettársát – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a vádlott és az ügy sértettje párkapcsolatban állt 2022 novemberében, azonban gyakran veszekedtek a férfi féltékenysége miatt.
A férfi többször is úgy büntette a nőt, hogy az autó után kötötte, majd végighúzta az utcán, de az is előfordult, hogy a nőt belekényszerítette egy kád hideg vízbe, és a fejét a vízbe nyomta.
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő több, részben súlyos sérülést szenvedett el.
A Ceglédi Járási Ügyészség a férfi ellen a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat – áll a közleményben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.