Deja vu érzés – variációk orosz katonai megszállásra

MTI-FIGYELŐ

A 2008-as grúziai helyzethez hasonlította Miheil Szaakasvili volt grúz elnök a Financial Times az ukrán válságot, mondván: Moszkva akkor is útleveleket osztogatott Grúzia szakadár területein, majd agitátorokat küldött az ott élők felheccelésére, végül beavatkozott állampolgárai védelmére hivatkozva. Szaakasvili azt állítja, egy Ukrajnával szomszédos ország vezetője elárulta neki, hogy Putyin 2012-ben azt javasolta, Ukrajnát osszák fel Oroszország és nyugati szomszédai között, és nem tűnt úgy, mintha viccelne.

A grúz forgatókönyv

A volt grúz elnök szerint országa ötödének megszállására a Nyugat nem megfelelően reagált, és ez az egyik ok, hogy Putyin most Ukrajna ellen is hasonló lépéseket tesz. „Ahelyett, hogy józan eszükre hallgattak volna, inkább olyan „szakértők” és hasznos idióták szavára adtak, akik méltánytalan mértékben Grúziát okolták a konfliktusért” – véli Szaakasvili, s azt is leírja, amikor figyelmeztetett, hogy Ukrajna lehet az újabb áldozat, még a vele rokonszenvező politikusok is azt mondták, képzelődik. Néhány nyugati kommentár most is úgy hangzik, mintha Moszkvának történelmi okokból joga lenne lerohanni szomszédait, és a Krím igazából nem része Ukrajnának.

„Putyint valószínűleg nem fogják felzaklatni a nyugati szankciós fenyegetések. Az ilyen szavakat a múltban sem váltották tettekre, és a nyugati politikusok egy része most is kerek perec elutasítja a büntetőintézkedéseket” – állapítja meg az egykori grúz elnök.

Brutálisan világos:

a Baltikum következik

Európának és Amerikának most arra kell választ találnia: mindig magára hagyja-e a Putyin által büntetett országokat. Szerinte brutálisan világos, hogy Putyin mire törekszik: lenyesegeti Ukrajna egyes részeit, hogy a többiben eluralkodjon a káosz, ami majd lelohasztja az európai lelkesedést, hogy tárt karokkal fogadja Ukrajnát, s az könnyű prédává válik Oroszország számára. Putyin nem fog Ukrajnánál megállni, a balti államok következnek, ezért az EU-nak és a NATO-nak azonnal cselekednie kell.

A csehszlovák forgatókönyv

Putyin a „csehszlovák forgatókönyvet” követi Ukrajnában – írta Jacques Rupnik Kelet-Európával foglalkozó francia politológus a Le Monde napilapban.

A Szovjetunió a második világháború után, 1947-ben a már elfogadott Marshall-segély viszszautasítására kötelezte Csehszlovákiát. Az ukrán válság egyértelműen ezt a forgatókönyvet követi, amely Viktor Janukovicsnak az európai partnerséget illető, orosz nyomásra történő 2013 novemberi pálfordulásával, majd azt követően a Majdan felkelésével kezdődött.

A hidegháború egyik gyökere volt, amikor 1947. július 4-én a csehszlovák kormány csatlakozott a Marshall-tervhez. Július 9-én a kormány delegációját Sztálin Moszkvában arra kötelezte, hogy utasítsa vissza a segélyt, ez másnap meg is történt. „Moszkvába mint szabad miniszter repültem és Sztálin szolgájaként tértem vissza” – idézte a francia elemző Jan Masaryk akkori csehszlovák külügyminisztert. Ez volt Csehszlovákia bekebelezésének nyitánya a szovjet blokkba.

„Ideiglenesen” maradnak a Krímben is

A második dátum, 1968 augusztusa még inkább hasonlít a mostani orosz beavatkozásra. Putyin most az orosz kisebbség megvédésére hivatkozik. 1968- ban a szocializmus vívmányainak megvédésére, az „igazi” csehszlovák kommunisták segítségkérésére vonultak be Csehszlovákiába a baráti szocialista országok. Moszkva most azt állította, hogy a fekete-tengeri orosz hadiflottát fenyegetés érte, 1968-ban Moszkva szerint a Varsói Szerződést és Csehszlovákia biztonságát fenyegette a revánsra vágyó Németország. Oroszország most azt is kiemelte, hogy a Janukovics és az ellenzék között február 21-én aláírt megállapodást nem tartják tiszteletben Ukrajnában, 1968-ban Moszkva azzal érvelt, hogy Csehszlovákia megszegte mindazt, amire egy hónappal korábban Alexander Dubček, a Csehszlovákiai Kommunista Párt akkori vezetője Leonyid Iljics Brezsnyevnek, a Szovjetunió vezetőjének pozsonyi és ágcsernyői megbeszéléseiken kötelezettséget vállalt az invázió előtt.

A legsokatmondóbb az orosz elnökség közleményében az az indoklás, hogy az orosz fegyveres erőkre Ukrajna területén addig van szükség, amíg az ukrajnai társadalmi-politikai helyzet rendeződik. Ez gyakorlatilag az 1968-as közlemény szó szerinti átvétele, amely a szovjet csapatok „ideiglenes állomásoztatását” a helyzet normalizálásáig tartotta szükségesnek. Ami valójában az 1989 novemberi rendszerváltásig tartó irányítást jelentette.