December

De mindenekből a legjobb, hogy itt vagyunk, írhatunk és olvashatunk, újságot csinálhatunk, és teremthetjük tovább a magunk kis világát. S emlékezhetünk.

Nemcsak a nagy eseményekre, hanem azokra a pillanatokra is, amelyek nem hoztak eget rengető változást az életünkbe, mégis velünk vannak, mert szépek. Nem időrendi sorrendben bukkannak fel, hanem a maguk szabályai szerint. Arcok. Emberek boldog arca, amikor pici ajándékot adtunk nekik. Őszibarackot a padhoz ragadt, félig béna öregúrnak. Alpesi szerzetesek főzte likőrt a barátnőnknek. Emberek boldog arca, amikor ajándékot adtak nekünk. Egy szatyor kilincsre vagy kerítésre akasztott, saját termesztésű zöldséget. Gyerekek által írt és rajzolt naptárat. Kis zacskó levendulát a kertből. Nagy szívet, ha csak mézeskalácsból is, amit közben lassan megeszegettünk, pedig emlékül meg akartunk őrizni, csak olyan gusztusos volt. gy szál rózsát, csak úgy. Egy szeletet a drága idejükből, mint azok az olvasók, akik a velük való találkozásokkor megtiszteltek a jelenlétükkel és érdeklődésükkel. Gyerekeink boldog arca, amikor megtalálták a párjukat, az útjukat. A távolból jöttek boldog arca, akik örültek, hogy azt a sok új élményt megoszthatják velünk is. 

A természet villanásai. A virágzó bokrok élővilága. Kövér, bolyhos méhek szorgoskodnak, még a legalsó, a fölre hajló ágacskát sem hagyják ki, mint amikor a kisgyermek a leejtett morzsáért is lehajol, fölcsippenti ujjacskáival, s még mielőtt rászólnánk, hogy fuj, hamm, bekapja. S hangos búgással ott terem egy különleges rovar (nem tudom a nevét), sebesen pörgeti nagy testéhez képest aprócska szárnyait, és a harmincas évek femme fatale-jainak hosszú szipkájához hasonló vékony szívókáját elegánsan bedugja a virágba. Utak, események. Hópelyhek a felhőkarcoló sokadik emeletének ablakán. Libegő, alattunk a mélyben zöldellő fakoronák, mellettünk csodálkozó madarak suhanása. Találkozások, közös ebédek szeretteinkkel. Esték, amikor elcsendesül a ház, s békés lélekkel hunyjuk le a szemünket, mert tudjuk, hogy a hozzánk legközelebbiek mind itthon vannak. Vagy ha máshol is, de biztonságban.

Tavasszal kivágtuk az orgonát, mert nem adott életjelt. Kiszáradt, gondoltuk. Ott volt a kis csonk a kert közepén, aztán a meleg napokban ágak sarjadtak ki belőle. Kizöldült. Mindenki élni akar. Élni akar a fa, az ember. Ne rontsuk hát el, s ne hagyjuk elrontani az évutónkat s főleg az új év elejét gyűlölködéssel. 

Ha pedig valakinek nem jut eszébe semmi szép pillanat, azt tanácsolom, vezessen részletes naplót. Mert olyannyira természetesnek érezzük a jót, hogy sokszor csak a rosszra emlékezünk.