Cybergyerekek

Elég  hozzá egy genderkonferencia. Mennyi született szakértő csődül össze egy erről szóló cikk alatt! Tisztességben megőszült, megkopaszodott, megpocakosodott urak, az adatlapok mosolyalbuma szerint rendezett családi háttérrel. Mi a fene bajuk lehet a társadalmi nemmel? Hát, igen. Nehezen kikezdhető biológiai érvek sorjáznak: Az egyik előadónő öreg. Való igaz, de nyilván nyomós oka van rá, pl. az, hogy nem sikerült fiatalon meghalnia. (Ahogy a kommentelőnek sem.) A másik meg csúnya. Hát, ez meg ízlés dolga, majdnem mindnyájan csúnyák vagyunk, ha nem pozitív elfogultsággal néznek minket. Aztán meg – és mintha ez lenne a leggyakoribb kifogás –, hogy a világért se prütykörésznék meg egyiket sem. Fú, hát, miért? Meg kéne? Sok konferencián voltam már, de még sose kellett szexuális szolgáltatásokkal alátámasztanom az érveimet, bár az is igaz, hogy kuplerájban még nem adtam elő. Mi történik a cybertérben ezekkel a köztiszteletnek örvendő urakkal? És mit szól hozzá az asszony? Jut eszembe: őt vajon megprütykörészné-e munkavégzés közben egy cybergyerek kolléga? Jaj, rosszat kérdeztem? Őt nem lehet bedobni a virtuális közösbe? Szent és sérthetetlen? Föl van rakva a házi oltárra, mint befőtt a polcra? Delejes világkép, centrumában egy Én-Én-Én nevű bolygóval, amely a cybergyerek varázsvesszeje körül forog. Erre a kiválasztottság gőgjétől meredező világtengelyre (axis mundi) tekeredik fel minden, a „meghágnám – nem hágnám meg” szelekciós elv alapján, akár a vattacukor. Tegye föl a kezét az az élőlény, amelyik kérne belőle! A névmásokkal lesz itt a baj, cybergyerek urak. Amikor a kedves mamától azt tetszettek hallani, hogy „te vagy a legszebb, a legjobb, a legokosabb, Szentem”, az valahogy elcsúszott, hogy: „nekem”! Pedig ezen a grammatikai féregjáraton még valahogy át lehetne jutni a józan ész univerzumába. Mert felnőni és megöregedni az élet rendje. Ebben a sorrendben. Egyébként a farok csóválja a kutyát. Hizsnyai Tóth Ildikó