Csőd és permanens válság

Kolíková és Kollár

Miközben állandósul a koalíciós válság, a kormány csődöt mondott a pandémia elleni küzdelemben, a vállalkozóknak nyújtott segítség terén, és alapvető emberi jogokat sértett meg a koronavírus elleni harc nevében. Most pedig elbukni látszik az egyetlen dolog, amivel a kormány még talán menthető volt: a korrupció és a maffia elleni harc is megy a levesbe.

Ma tárgyalja a parlament a vizsgálati fogság hosszának megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot, ami az aktuális koalíciós válság apropóját adja. A Za ľudí és a Sme rodina az úgynevezett kollúziós vizsgálati fogság kapcsán feszül egymásnak, ami az őrizet egy olyan formája, ahol azokat a gyanúsítottakat tartják, akiknél fennáll a veszély, hogy szabadlábon befolyásolnák a tanúkat vagy a bírákat. Ebben az esetben az őrizetest tulajdonképpen izolálják a világtól, ami nyilván komolyan megviseli. És mivel Szlovákiában az igazságszolgáltatás malmai igen lassan őrölnek, előfordulhat, hogy valaki akár egy évig is ilyen fogságban van, mielőtt bármi történne az ügyével, ami bizony emberkínzásnak minősül. A rendszer tehát nem optimális és változtatásra szorul, ebben minden fél egyet is ért. Mária Kolíková igazságügyi miniszter is, aki az igazságszolgáltatás átfogó reformján dolgozik, ami tartalmazza a vizsgálati fogság lerövidítését is.

Csakhogy Boris Kollár Sme rodinája hirtelen egy alternatív javaslattal állt elő, beelőzve Kolíkovát, és még rövidebbé tenné a vizsgálati fogság idejét. Felmerülhet a kérdés, hogy mióta érdekli Boris Kollárt a vizsgálati fogságban lévők sorsa? A válasz pedig az, hogy az érdeklődés jelei akkor kezdtek mutatkozni a Sme rodina családfőjén, mikor a párt által jelölt SIS-igazgató vizsgálati fogságba került. Hirtelen nagyon sürgős ügy lett a kollúziós fogság lerövidítése, olyannyira, hogy Kollár akár a smeres Robert Ficóval is hajlandó lenne szövetségre lépni, akinek szintén számos ismerőse csücsül vizsgálati fogságban.

Eddig úgy tűnt, hogy Kollárnak és Ficónak nincs elég szavazata a saját javaslatuk átveréséhez a parlamentben, de az elmúlt napokban megindult a pusmogás arról, hogy néhány, Igor Matovič körül csoportosuló OĽaNO-s képviselő is átszavazhatna hozzájuk. Hogy az egyszerű embereknek ehhez mi érdeke fűződhet – mármint a primitív bosszún kívül (ha már nem sikerült megbuktatni Kolíkovát, legalább a javaslatát megtorpedózzák) –, azt nem tudjuk. Kollár és Fico motivációi legalább érthetőek: csak a börtönben ülő haveroknak akarnak segíteni. De ha a Matovič körül csoportosuló OĽaNO-s képviselők végül besegítenek ebbe, az a szervilizmus és bosszúvágy győzelme lesz a párt által hangoztatott elvek felett. Egyszerű emberek egyszerű értékei.

És persze, mondhatjuk, hogy nem lesz vége a világnak akkor sem, ha a Sme rodina javaslata átmegy első olvasatban: a koalíciós partnerek majd tárgyalnak, egyeztetnek, üzengetnek, a válság nyúlik, mi pedig egyre fásulunk. A fásultságban pedig talán észre sem vesszük, hogy a kormány épp most dobta el az egyetlen értékét, amivel még menthető volt az elmúlt év bénázása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?