Csehebbül is lehetne

Összefoglalva a tényeket: a matematikai győztes szocdemek nagyjából 160 ezer szavazattal kaptak kevesebbet, mint három éve, s világmegváltó programjuk teljesítéséhez minimum két partnerre van szükségük. Az igazi győztesnek kinéző marketingpárt ANO egyetlen komolyan vehető arca, Andrej Babiš nagyon jól tudja, mit veszítene a kormányzati szerepvállalással, nem csoda, ha a választási eredmény ismeretében a pezsgőbontás helyett az elfehéredés következett. A kommunisták sok szavazatot kaptak, de kormányozni ez kevés, és aki kormányt akarna alakítani velük, nem találná meg az ehhez szükséges harmadik pártot. A TOP 09 zuhant, a már történelemnek minősülő ODS még nagyobbat. A kereszténydemokraták legalább bejutottak, de hagyományosan kevés mandátummal, ami csak akkor lenne jó, ha tíz képviselőn múlna a kormányzás. Okamurát meg hagyjuk, ő maga sem tudja, kicsoda, hát még a megfigyelők. Itt állunk hát, egy autentikus kommunistával, egy szalonkommunistával és egy ügynökmúlttal rendelkező (legalábbis exkommunista) milliárdossal. Summa summarum: aki most meg tudja jósolni, milyen lesz a cseh kormány s meddig bírja, jelentkezhet Medici Katalinnál, Nostradamus mester leváltása ügyében. Ebben a helyzetben, amikor szerintem az első, keddi munkanapon a cseh fogadóirodák azzal nyitnak, hogy meg lehet tippelni, mikor lesz a következő előrehozott választás – Zeman elnök stabil kormányról beszél. Tudja, mit mond: a legstabilabb kormánytákolmány a jelenlegi, amelyet ő nevezett meg, ő nevezett ki, és ha nincs új kabinet, azzal az ő malmára hajtják a vizet. Bárki fog bárkivel kormányt alakítani, ha más nem, a koalíciós partner küldi melegebb vidékre Zeman elnököt, ha elnökből újfent akarnokká változik. Mégsem állnak a csehek olyan csehül, ahogy azt gondolnánk. Ne feledjük: az országban a válóper óta volt két hivatalnokkormány, most regnál a harmadik, volt közel egy év, amikor nem volt kormány (mandátum nélküli fűtött, takarított, de az nem ér) és mégsem ment tönkre az állam. S volt összesen két kormány (ebből egy még a szövetségi állam idején), amely kihúzta a mandátum végéig. Sokkal, de sokkal rosszabbul járhattak volna a csehek egy domináns, egyedül is többséget szerző szocdem párttal, vagy egy győztes ANO-val, hiszen akkor a Hradzsinban lezajlott események ismétlődnének nagyban, különösebb lakossági ellenállás nélkül. A csehek megtartották az arányos parlamenti rendszert, pedig ide a rozsdás bökőt, sokan szerették volna többségire, elnökire, meg ki tudja, milyenre változtatni. A 20–18–14–11–7–6–6, plusz valami apró, százalékokban tökéletes arányos rendszer, és a politikusok, ha nem akarnak kétszer kilencven napon belül újabb előrehozott választásokat, kénytelenek kiegyezni. Emlékezzünk csak: a második Dzurinda-kormány vagy a Radičová-kabinet állandóan vitázott, de az ország állapotait tekintve ez még mindig jobb, mintha adva lenne a vezér, aki mindig megmondja a tutit. A csehek ugyan nem nyertek sokat a mostani választással, lehet, hogy vesztesnek is érzi magát a választó, de ajándékba kaptak egy arányos megosztást, amelyben sokkal nehezebb hatalmaskodni, és – bár ez ügyben nyugati szomszédunknál sincsenek kreativitás híján – sokkal nehezebb lopni. Állhatnának hát csehebbül is.