Csapjunk végre az asztalra!

Azonban még mielőtt felkoncolnánk az Árszabályozási Hivatal vagy az energiaszolgáltatók vezetőit, érdemes lenne feltenni a kérdést, hogy mindezért valójában ki is a felelős.
Az igazság az, hogy a szlovákiai energiaszolgáltatók – legalábbis ami a lakossági árakat illeti – a legolcsóbbak közé tartoznak az egész Európai Unióban. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb jelentése szerint az idei első fél évben a lakossági áramszolgáltatás szempontjából Szlovákia a kilencedik, a gázszolgáltatás szempontjából pedig a hatodik legolcsóbb állam volt az EU 28 tagországa közül. A szlovákiai háztartások nagyjából a harmadával kisebb összeget fizetnek az energiaszolgáltatásért az uniós átlagnál.
Egészen más képet kapunk azonban, ha figyelembe vesszük a fizetéseket is. Az erről készült felmérések alapján Szlovákia a „legdrágább” országok közé tartozik, vagyis az energiaköltségek a szlovákiai családok bevételeinek jóval nagyobb hányadát emésztik fel, mint a nyugati uniós tagországokban. Magyarul: 

nem a szlovákiai energiaárak magasak, hanem a fizetéseink szégyenteljesen alacsonyak, erről azonban egész biztosan nem az energiaszolgáltatók tehetnek. 

Az elmúlt években – legalábbis a Statisztikai Hivatal felmérése szerint – Szlovákiában is nőttek valamelyest a fizetések, e tekintetben azonban továbbra is az uniós sereghajtók közé tartozunk. A munkáltatók ráadásul az olcsóbb szerb és ukrán vendégmunkások tömeges behozatalával igyekeznek visszafogni a fizetések további növekedését. 

Azoknak sincs azonban igaza, akik ezért a munkáltatókat hibáztatják.

Minden vállalkozás lényege, hogy a lehető legkisebb ráfordítással a legnagyobb profitot érje el, vagyis az ő érdekük, hogy az alkalmazottaik minél alacsonyabb bérért dolgozzanak minél többet. Ha az alkalmazottak nagyobb fizetéseket szeretnének, azért meg kell harcolniuk. 

Elvileg erre szolgálnának a szakszervezetek, amelyek azonban Szlovákiában harmatgyengék, egy részük pedig nyíltan lefeküdt a vezető kormánypártnak, a magát baloldalinak nevező Smernek, és vidáman tapsikol a szociális csomagként odadobott morzsáknak. 

A nyugat-európai példák is bizonyítják, hogy harcos szakszervezetek és a munkáltatókkal és politikusokkal szembeni agresszívebb nyomásgyakorlás nélkül nem sok mindent lehet elérni. E tekintetben azonban a szlovákiai szakszervezetek és munkavállalók még a szomszédos országokhoz képest is gyámoltalanabbak. 

Amíg csak otthon, a kocsmában vagy a közösségi hálón panaszkodunk az alacsony fizetésekre, a cégek és az ő érdekeiket kiszolgáló, a munkavállalóknak időnként egy-egy súlytalan szociális csomagot odadobó politikusok nyugodtan alhatnak, és persze rengeteg pénzt spórolhatnak a fizetéseinken.