Csak a változás állandó?

1992-ben kapta jelenlegi formáját, és jónéhány bejelentés született már a pódiumán. Medvegyev és Putyin a 2000-es években itt tett békésebb ajánlatokat, majd első fenyegetéseik is itt hangzottak el a Nyugat felé. Az USA itt próbált hatni hol békülékenyebben, hol rámenősebben európai NATO-szövetségeseire. Most az amerikai alelnök és a német kancellár mondott beszédet, egy komoly orosz és kínai delegáció mellett. Mike Pence a Fehér Ház Irán-ellenes vonalát fejtegette, Angela Merkel pedig afeletti csodálkozását, hogyan válhatott az autókereskedelem Trump számára nemzetbiztonsági kérdéssé – hozzátéve, hogy a BMW legnagyobb gyára az USA-ban van, nem Bajorországban.

Az oroszok tovább udvarolgattak a kínaiaknak, a párbeszédükből szépen kirajzolódott, hogy szívesen átvennék a világrend átformálását.
Persze, nem eszik ilyen forrón a kását, egyelőre még nagyon is Washington osztja a lapokat. Éppen ez Berlin gondja: lassan már összemosódik, hogy ki a szövetséges és ki az ellenfél. Manapság az országokat egyre inkább a kormányokkal azonosítják, a kormányokat pedig a kormányfőkkel, ez pedig már végzetes leegyszerűsítés lehet.

München után a legtöbb szakértő és tudósító csak megerősödött abban a hitében, hogy széthúzás van a transz-atlanti szövetségben és repedezik az a nemzetközi berendezkedés, amely az euroatlanti világ érdekeit szolgálja már 70 éve.

Ehhez képest szerdán a lengyelek által szervezett brüsszeli kiberbiztonsági konferencián más hangulat uralkodott. Az észt légierő volt parancsnoka, a tallinni NATO-kiberközpont jelenlegi vezetője (Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence) felülnézetből szemléli a nemzetközi folyamatokat. Úgy fogalmazott, Európa mindig akkor akar önálló útra lépni, amikor nagyon nem tetszik neki az, ami a Fehér Házban folyik. Például 2003 táján volt ilyen, az iraki háború miatt. Azután lecsendesedett, és most újra eljött ez a hullám. De aligha örökre.

Ennek fényében azon érdemes elgondolkodni, hogy mi az, amit Európának mindenképpen meg kell tennie saját stratégiai autonómiája érdekében. Mi az, ami nem napi politikai kérdés, hanem a jövőbe való befektetés, hosszútávú érdek, a geopolitikai állandóságból következő szükségszerűség. Ezt kell keresni, és Münchenben is jobb lett volna erre figyelni. Mert a politikai kommunikáció lassan felzabálja a valódi politikát, ennek viszont mindannyian megisszuk a levét.