Trump szerint háromoldalú tárgyalás készül Münchenben

Donald Trump

Az amerikai elnök, Donald Trump bejelentette, hogy pénteken a müncheni biztonsági konferencián találkoznak az amerikai, az orosz és az ukrán tisztviselők, hogy a háború lezárásáról tanácskozzanak.

Oroszország ott lesz az embereinkkel, Ukrajna is meghívást kapott

 - jelentette ki Donald Trump, ennél többet azonban az amerikai elnök sem közölt, így egyelőre nem tudni, kik ülhetnek tárgyalóasztalhoz. Trump mindössze annyit árult el, hogy az említett országok magas szinten képviseltetik majd magukat.

Oroszország, amely hivatalosan nem vesz részt az évente megrendezett németországi biztonsági konferenciát, egyelőre nem kommentálta a bejelentést, az ukrán elnök tanácsadója pedig azt mondta, az ukrán delegáció programjában nem szerepel egy ehhez hasonló egyeztetés.

Az azonban feltételezhető, hogy az ukrán elnök Volodimir Zelenszkij Münchenben JD Vance alelnökkel, valamint Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tárgyalhat. Az utóbbi találkozót azonban kicsit bonyolítja, hogy mechanikai probléma miatt vissza kellett fordítani Rubio Washingtonból Münchenbe tartó repülőgépe. A külügyminiszter egy másik repülőgéppel folytatja útját Németország felé, azt azonban egyelőre nem tudni, mikor érkezik meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?