Cinikus párizsi olimpia

A közelgő franciaországi olimpiai játékok keretében nyíltvízi úszást és triatlonversenyt rendeznek a Szajnában. Nem ez az első fennakadás a rangos nemzetközi verseny szervezésében.

Az elmúlt hetekben a lakosok tiltakoztak a belvárosban való mozgás szigorú korlátozása, a folyóparton ősidők óta álló legendás könyvesbódék betiltása, valamint a tömegközlekedési jegyek szokásos árának kétszeresére emelése ellen. Az ürülékproblémák és a különböző korlátozásokból adódó kellemetlenségek azonban számomra csak részletkérdésnek tűnnek. A francia kormány egyik döntése megmutatta, hogy ezek csak viszonylagos problémák. A kabinet hajléktalanok nélküli Potemkin-faluvá akarja átalakítani Párizst. Hogyan? Úgy, hogy kilakoltatják őket a régiókba. Az ország hírneve attól függ, hogy a játékok jól sikerülnek-e – ismételgetik már régóta a különböző kormánytisztviselők.

A hajléktalanság szégyen! – így szól az üzenet, amit a társadalomnak és a világnak közvetítenek. Párizsban gyönyörű épületek vannak lenyűgöző homlokzatokkal, luxusüzletek, festői utcák és terek, amelyek történelmet lehelnek, egy több ezer éves ország nagyságát képviselik. Ezt a csodás képet ne rontsuk el olyan polgárokkal, akik nem engedhetnek meg maguknak lakást a Haussman-épületben, sem Hermès retikült vagy Rolex órát! Képzeljék el, ezek még Michelin-csillagos éttermekbe sem járnak! Micsoda szégyen!

Az, hogy a sport elsőbbséget élvez az emberi méltósággal szemben, nem csak Párizsban és Franciaországban jelent problémát. A 2022-es labdarúgó-világbajnokság előtt külföldi munkások ezrei haltak meg Katarban, hogy a szurkolók a kanapék és kocsmák kényelméből nézhessék, ahogy hőseik a labdát kergetik. Hogy a tévécsatornák dollármilliárdokért adhassanak el reklámfelületet a nemzetközi vállalatoknak. 

Fogyasztói társadalomban élünk, amelyben színház az egész világ. Aki nem fogyaszt, az nem is létezik. Hát tessék fogyasztani! Aki nem tud, bújjon el az otthonában – márha egyáltalán van neki –, és ne merjen kimenni az utcára – hacsak véletlenül már nem ott él... A köztereken kizárólag jó fogyasztókat akarunk látni, tisztaságot, rendet, és nem akarunk ott semmi olyat, ami kellemetlen a szemünknek, ami kilóg a sorból. Inkább dugjuk a fejünket a homokba! Amit nem látunk, az nem is létezik.

Ne feledjük: a társadalmi színház csak néhány kiválasztott ember kiváltsága.

A szerző a Plus 7 nap munkatársa