Céltalan düh

Amellett, hogy a döntés indoklása gyakorlatilag tarthatatlan, a kormány egy teljesen felesleges konfliktust vállalt fel, és ráadásul leleplezi azt is, mennyire veszi komolyan a népakaratot. Nem különösen.

A szlovákiai magyar közélet reakciói vegyesek, általában düh és frusztráció vegyül bennük. Aktivista hozzászólások szerint a peredi üggyel lehetne mobilizálni az embereket, a legkülönbözőbb csatornákon szerveződnek tiltakozó és nyomásgyakorló kezdeményezések. És vannak olyan hozzászólások, amelyek számomra nagyon nehezen értelmezhetők és elfogadhatók. Olyan hozzászólások, amelyek a döntés nyomán Szlovákiát vagy a szlovák nemzetet minősítik, és minden pozitív tapasztalatról megfeledkezve egészen az irrendentizmusig jutnak vissza.

Ez a fajta gondolkodás, amely a kormányt az országgal és a nemzettel azonosítja, nem szokatlan a régióban, de annál értelmetlenebb. Ugyanezt a logikát láthatjuk érvényesülni akkor is, amikor az Orbán-kormány Brüsszeltől bezsebelt kritikáját „Magyarország megtámadásának” nevezik. De nagyon szívesen azonosítja magát az országgal Robert Fico is. Kormánya viszont most nem a népakaratnak engedelmeskedve, nem a szlovák nemzet kollektív szószólójaként lépett fel a magyarság ellen. Mint ahogy a perediek kezdeményezése sem szlovákellenes, vagy éppen szeparatista lépés volt, „mindöszsze” a falujuk nevét szerették volna visszakapni. Ficóék saját demokráciafelfogásuk, kicsinyességük és (tagadhatatlan!) nacionalizmusuk miatt és által jutottak erre az álláspontra, döntésükért azonban csak őket terheli felelősség. Borítékolható, hogy a lakosság túlnyomó többségét teljesen hidegen hagyja Pered elnevezése. Lehet, hogy ha egy közvélemény-kutató megkérdezné őket, mondanának valamit az üggyel kapcsolatban (vagy nem), de hogy maguktól nem sokat gondolkoznak rajta, az fix. Fico az ő nevükben is kormányoz, de döntései nem automatikusan azonosak a nép közvetlen akaratával.

A legrosszabb ebben az egész tévedésben az, hogy az energiákat is szétforgácsolja. Miközben az alulról jövő kezdeményezések jelentős része arra irányul, hogy Szlovákia élhetőbbé váljon a magyarok és a többi kisebbség számára, a most Szlovákiát köpködők a konfliktus legkisebb jelére bemondják a „renoncot”, illegitimnek kiáltják ki az országot, és impotens erődemostrációk sorába bonyolódnak. Mindez az energia és elhivatottság sokkal jobb helyen lenne közös tüntetéseken, felvonulásokon, nyomásgyakorló akciókon. De értem persze, hogy nyilván sokkal könynyebb illegitimként elutasítani azt a helyzetet, amiben élünk, mint értelmeset mondani arról, hogyan lehetne többet elérni ezek között a keretek között.