Bushék és Clintonék csatázhatnak a Fehér Házért

Az Egyesült Államok 2016 novemberében új elnököt választ. Az amerikai sajtó már hangos a két nagy párton belül zajló jelölésektől, amelyek a következő évre bőségesen meghatározzák a belpolitikát az óceán túlsó felén. A republikánus és a demokrata párt régóta meghatározza az amerikai kétpárti politikát. Most a saját táborukon belül előválasztásokat tartanak, demokratikus módon megszavaztatják, ki legyen a párt végső jelölte, akivel nekivágnak az elnökválasztási kampánynak.Ilyenkor még nagyon sok a kérő. Republikánus oldalon bőven tíz felett lehet a jelöltek száma, akik hivatalosan is belépnek a ringbe. A másik oldalon, a demokratáknál már oly régóta számolnak Clinton asszony jelölésével, hogy jóval kevesebb a kihívója, és komoly egyelőre nincs is. Hillary Clinton 2013-ig külügyminiszter volt, előtte nyolc évig first lady a Fehér Házban, azelőtt pedig férje arkansasi kormányzói munkáját kísérte végig, miközben már a saját politikai szárnypróbálgatásait is elkezdte a nyolcvanas években. Jeb Bushnak az apja és a testvére is volt már az USA elnöke, ő pedig Florida állam kormányzója 1999–2007 között. Most a család összes tagja bekapcsolódik a kampányába, bár hivatalosan még nem nevezett be a küzdelembe. Vele kapcsolatban az a kérdés, hogy kampányát apja vagy inkább a bátyja elnökségének emlékeire kívánja-e építeni; ahogy Clintonnak is kihívás lesz, hogy ne a távozó elnökként nehezebben védhető Obama utódjának tűnjön, hanem inkább Bill Clinton sikeres és megszépült emlékű elnökségének folytatójaként. Az amerikai elnökválasztás elképesztő pénzégetés. A jelöltek sokmillió dollárt költenek a következő évben, pontosan számon tartják, ki mennyit gyűjt össze. Ebben Bushék is erősek, és Hillarynak sem lehet oka panaszra, ha a fundraisingről – pénzgyűjtésről – van szó. Itt nem érvényesül az európai logika, ahol (elméletileg) állami pártfinanszírozások szabnak plafont a költéseknek. Amerikában nyíltan versenyeznek a jelöltek a gazdag támogatói csoportok kegyeiért. Egyfelől ez jelenthet nagyobb transzparenciát, másfelől egyértelművé teszi, hogy a támogatás, az ígéretek és a pénz együtt jár. Ha hozzávesszük, hogy két, mélyen beágyazott család kerülgeti megint a Fehér Házat, akkor ezt csak a társadalmi mobilitás kemény üvegplafonján keresztül nézhetjük.