Burmai muzsikusok

Különös hatásai lehetnek egy földmozgásnak. Eltemet, de egyúttal fel is tár. A szecsuáni földrengés, ahogy néhány napja az Új Szó hasábjain már megjelent, bár nagyon tragikus, ám akár segíthet Kínának a nyitás felé vezető úton. Nem segít azonban Burmának (hivatalos nevén Mianmar). A szecsuáni földrengés szépen betemette a Nargis ciklon burmai tevékenységének emlékét, és a nemzetközi közvélemény figyelme olyan gyorsan aludt el, mint ahogy május elején fellángolt a ciklon pusztító erejét látva.

Jól jött a földrengés a burmai katonai juntának – a szecsuáni események leszerelték a nemzetközi nyomást és irányították a segély jó részét Burmától keletre. Ráadásul miután véget ért a nemzetközi nyomás, a junta – a sáfrányos befejezetlen „forradalom” után pár hónappal – akár meg is erősítheti a hatalmát. Még véletlenül sem napolta el az alkotmányos népszavazást, és a burmaiak 95 százaléka pár nappal azután, hogy a Nargis kétmillió embert tett földönfutóvá és legalább százezret el is vitt magával, meg is szavazta, hogy 2010-ben demokratikus szavazáson válasszák meg ismét a juntát (legfeljebb akkor már nem viselnek uniformist).

Bár a nemzetközi média a ciklon után másról sem cikkezett, mint a katonai junta cinikus viselkedéséről (azokat a katonákat követelve a ciklon sújtotta Irrawady deltájához, akik szerzeteseket gyilkolva verték le a sáfrányos forradalmat), és a kívül rekedt nemzetközi mentőcsoportokat, maradt pár „muzsikus” Burmában. Ezek egyike történetesen az egyik kollégám, aki tegnapelőtt este egy kambodzsai tengerparti kocsmában elevenítette fel a burmai történéseket. Fahmid bangladesi, így bőven kijutott neki az áradásos tragédiából. Ráadásul a ciklon által sújtott Yangonból az ország egyik legnagyobb mikrokredit projektumát irányítja. Pontosabban irányította. A cég ezerháromszáz alkalmazottjából öt, ügyfelei közül tizennyolcezer veszett oda a ciklonban. Amellett, hogy Fahmid és csapata a mikrobank ügyfeleinek próbálja a náluk levő pénzüket visszajuttatni, mivel az egyik legnagyobb kormányzaton kívüli szervezet az országban, az ENSZ rajtuk keresztül próbálja a károkat enyhíteni. Most már nem rizst, meg lepedőket osztanak, hanem pénzt (eddig is ezt tették), hogy az emberek saját maguk vegyék meg az élelmiszert és kezdjék meg a házak felújítását.

Fahmid – érthető módon – politikailag korrekt a juntával szemben. A katonákat mozgósították, mondja, csak utána teszi hozzá, elég nevetséges látvány volt, hogy macsetákkal próbálták meg a helyenként többszázéves fákat az országúton feldarabolni. Modern technikát a nemzetközi csapatok hoztak volna magukkal. Mianmar kiheveri a csapást, mondja, bár a burmaiak jó részének még fogalma sincs a tragédia nagyságáról. Kína teljesen más, ott nem gond milliókat – dollárban és emberben – mozgósítani, teszi még hozzá, érzékeltetve a két ország közti különbséget. Burmának csak pár muzsikusa van, de, elnézve Fahmidot, ők a végsőkig húzzák...