Búcsú

Ezúttal búcsúzni jöttem, kedves olvasó: ennyi volt, ez az utolsó kommentárom az Új Szó hasábjain.

„Ennek a dalnak vége, s ezzel kezdődik egy új. Ami ha fals is néha, mégis őszintén szól” – énekli a Felvidék kulturális kincse, a Rómeó Vérzik. 2019 júniusában írtam az első véleménycikkem a lapba, azóta sok víz lefolyt a Dunán (és a Rimán), velünk is nagy dolgok történtek: választások, kormányváltás, előbb kudarcba fulladt, majd később sikeres szlovákiai magyar összefogósdi, a parlamenti képviseletünk elvesztése, az egész Covid-mizéria és most az ukrajnai háború. Mint most is, a keddi nap volt az enyém, és ha az emlékezetem nem csal meg, mindössze két vagy három héten nem szállítottam az írást, amikor a besztercebányai kórház vendégszeretetét élveztem.

Köszönettel tartozom, elsősorban Önöknek, az Új Szó olvasóinak, amiért hajlandóak voltak az idejüket és a pénzüket áldozni, hogy a világról szóló fejtegetéseimet olvassák. Másrészt köszönettel tartozom a lap mindenkori vezetőségének, amiért egyáltalán lehetőséget kaptam arra, hogy az egyetlen szlovákiai magyar napilap hasábjain osszam meg a gondolataimat. Tudom, hogy ez komoly dolog, és pontosan tisztában voltam a felelősséggel. A közkeletű konteókkal ellentétben a vélemény rovat szerzői tökéletes alkotói szabadsággal rendelkeznek: igen, amit ezeken a hasábokon az elmúlt három évben tőlem olvastak, én ezt valóban így gondolom, teljesen magamtól, mindenféle kényszer hatása nélkül. Épp ezért a hibákért sajnos egyedül nekem kell felelősséget vállalnom.

Ugyanis nem mindig jöttek be az okfejtéseim: én is egyike voltam például azoknak, akik 2019 vége felé Igor Matovič és az OĽaNO végén polemizáltak, mikor a felmérések egyre-másra az ötszázalékos küszöb alá mérték őket. Ki látta akkor előre a cannes-i kirándulást, ahol az Egyszerű Ember egy teátrális gesztussal megnyerte magának a fél országot?

De hát az ilyesmi része a kommentárírás kockázatának. Az ember nem tehet mást, mint hogy igyekszik a lehető legkörültekintőbben tájékozódni, és ez alapján véleményt formálni. De ha tévedünk, azt be kell látni. És nem kell félni azoktól sem, akik más véleményen vannak, mint mi. Amíg képesek vagyunk értelmesen beszélgetni velük, a világ nem veszett el teljesen.

Bár rengeteg témáról írtam, biztos vagyok benne, hogy számos olyan dolog volt, amiről nem szóltam, pedig Ön szeretett volna olvasni róla.

Épp ezért íme a búcsúajándékom (melynek ötletét Umberto Ecótól kölcsönzöm): a következő bekezdés kitöltését az Ön fantáziájára bízom: azt üzen amit akar, arról, amiről csak szeretne, töltse ki a hézagokat.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX.

Remek. Remélem meggondolta, mit ír ide, remélem, fontos volt. Tudják, a szavaknak súlya van.