Brüsszel egy évvel a terrortámadások után

Egy éve hajtottak végre iszla-mista merénylők terrortáma-dásokat Brüsszelben. A belga sajtó szerint az élet már visz-szatért a rendes kerékvágás-ba, de a félelem jelen van.Tavaly március 22-én, négy hónappal a 2015.

Egy éve hajtottak végre iszla-mista merénylők terrortáma-dásokat Brüsszelben. A belga sajtó szerint az élet már visz-szatért a rendes kerékvágás-ba, de a félelem jelen van.

Tavaly március 22-én, négy hónappal a 2015. novemberi párizsi merényleteket követően a belga fővárosban is öngyilkos robbantásokat hajtottak végre, először a Zaventem repülőteret, majd az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomást vették célba. Harminckét ember életét vesztette, háromszáznegyvenen megsebesültek, két magyar állampolgár is.

A robbantások elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett, a hatóságok szerint bizonyított a kapcsolat a párizsi és a brüsszeli merénylet elkövetői között. Sajtóhírek szerint a brüsszeli merénylők eredetileg franciaországi vagy hollandiai támadást terveztek, de a mielőbbi cselekvés mellett döntöttek, miután a hatóságok március 15-én felfedezték a búvóhelyüket a belga fővárosban, majd őrizetbe vették Salah Abdeslamot, a párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét.

A hatóságok még ma is hármas, azaz súlyos fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, lehetséges és valószínű a terrortámadás. A merényletek a kollektív emlékezet részévé váltak Belgiumban, mindenki vissza tudja idézni, hogy mit csinált azon a bizonyos márciusi reggelen, amikor értesült a történtekről. Bernard Rimé pszichológus professzor szerint a hasonló katasztrófák után nagyjából két-három hétig tart a kezdeti sokkhatás, ezután az emberek próbálnak visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Viszont azóta is fokozott a katonai és a rendőri jelenlét, gyakoriak a terrorizmus gyanúja miatti házkutatások, megfigyelés alá vontak több tucat radikális iszlamistát Brüsszel hírhedt Molenbeek negyedében, és merényletre készülő dzsihádistákat vettek őrizetbe. Kétezer intelligens térfigyelő kamerát szereltek fel, fokozták az atomerőművek és a vallási épületek védelmét. A belga sajtó szerint még mindig hatalmas a nyomás a rendőrségen, meglehetősen túlterhelt, a terrorveszély szinte minden mást háttérbe szorított. A Le Soir című napilap arról írt, hogy az elmúlt évben elfogadottá vált a katonák utcai jelenléte. A támadások óta sokan megköszönik, de legalábbis némán tudomásul veszik, amikor kinyittatják a táskájukat, míg korábban gyakran méltatlankodtak – mondta Bob Verbeeck, a G4S biztonsági cég vezetője. Michael Dantinne kriminológus azonban leszögezte, minden intézkedés ellenére hiú ábránd, hogy teljesen kiküszöbölhető egy terrortámadás.

A felmérések szerint összességében nem nőtt jelentősen az iszlámellenesség Belgiumban, a muzulmánok közül sokan mégis romló helyzetről számoltak be. Patrick Charlier, az esélyegyenlőségi hivatal igazgatója elmondta, egyre többeket ér hátrányos megkülönböztetés az álláskeresés során. Sokakat gyaníthatóan a származásuk miatt nem vettek fel a hadseregbe, atomerőművekbe, repülőtéri munkára. Valami megváltozott, felütötte a fejét a gyanakvás. „Pár napja egy plázában szakállas muzulmán férfit motoztak meg a katonák, egy vásárló bejelentésére. A jelenet pár éve felháborított volna, most megnyugtató volt. De ennek nem lenne szabad így lennie” – mondta egy brüsszeli nő a Le Soirnak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?