Brit tudósok szerint...

A korábban biztosnak vélt információs csatornák mára komoly konkurenciával néznek szembe, az elérhető adat- mennyiség megnövekedése pedig azt is jelenti, hogy minden állításra és annak ellentettjére is találhatunk érveket, ha keresünk. Az „igazsággal” kapcsolatos bizonytalanság a korszellem meghatározó elemévé vált.

Hasonló, ha nem rosszabb a helyzet a politikai szférában is. A bizalom a politikusok iránt világszerte mélyponton van, és ez alól a tendencia alól térségünk sem kivétel. A polarizálódó politikai térben kormány és ellenzék egymás minden egyes lépését elvitatja, hazugnak és cinikusnak nevezi. Mivel a felek az összes ügy leírására felsőfokú jelzőket használnak, lehetetlen megkülönböztetni a valódi fontos ügyeket az álbotrányoktól. A vádoló és a megvádolt szerepének folyamatos cserélgetése során, a verseny harccal való felváltása által a teljes politikai elit hitelessége korrodálódik, miközben a szavazópolgárok immár nemcsak a másik oldallal szemben ellenségesek, hanem a sajátjaikat is növekvő gyanakvással méregetik. A cinikus politikus képe megszüli a cinikus szavazópolgárt, bizalmi válságot generálva a teljes politikai rendszer irányában.

Posztmodern korunk lemondott a megismerhető „egy igazság” létezésének lehetőségéről, tudatosítva a perspektívák sokaságát, a versengő értelmezések egymás mellett létezését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy iránytű nélkül maradunk. Egy politikai közösség szempontjából a tagjai számára elérhető racionális vonatkoztatási rendszerek egymás szoros rokonai; az egyéni tapasztalatok lokálisan sokkal inkább hasonlóak, mint eltérőek. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértünk a politika és az „igazság” kérdéseiben, csupán azt, hogy egy „nyelvet” beszélünk, a feltett kérdéseket megközelítőleg hasonlóan értelmezzük, a másik válaszát pedig jó eséllyel értjük úgy, ahogy azt az illető gondolta. Az, hogy nincsen egy megváltoztathatatlan, megismerhető igazság nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a közös értelmezések és értékek kereséséről, és ezek megbeszéléséről.

A 21. század elejének egyik legnagyobb horderejű kérdése pontosan az, hogyan lehet visszanyerni azt a bizalmat, ami elveszni látszik – nem hiszünk a tudósoknak, a politikusoknak, sőt az újságíróknak sem. Abban a korban, ahol talán már az sem biztos, hogy Holdra szálltunk, hogy Jacko tényleg meghalt vagy hogy létezik-e madárinfluenza, ahol nem tudom, ehetek-e tojást, rákkeltő-e a kólám, tényleg spórol-e a villanykörtém, nem könnyű élni, és nem is olyan kellemes. A bizalmatlanság talaján a politika elveszti a tapadását, a kormányzatok pedig kiszolgáltatottá válnak a populizmusnak. Bizalom nélkül nem fog menni – és ezt Önök kénytelenek elhinni nekem.

Ravasz Ábel; a szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője