Brazil szamba

A brazilok Marin öngóljával szerezték meg a vezetést. Aztán érkezett Ronaldo az első, majd Edmilton a második brazil góllal. Egy perccel később Costa Rica Wanchope góljával szépített. A második félidőben a brazilok sűrű egymásutánban még két gólt lőttek a costa rica-i kapuba.

A brazilok Marin öngóljával szerezték meg a vezetést. Aztán érkezett Ronaldo az első, majd Edmilton a második brazil góllal. Egy perccel később Costa Rica Wanchope góljával szépített. A második félidőben a brazilok sűrű egymásutánban még két gólt lőttek a costa rica-i kapuba. Az első félidőben a piros-fekete csapat majdnem állandó védekezésre kényszerült, mert a brazilok végig a 16-oson belül cseleztek, folyamatosan veszélyeztetve a cost rica-i kaput. Ronaldo és Edmilson indult meg a félidő elején szólókkal. A 10. percben Marin saját kapujába juttatta a labdát ezzel vezetést szerzett a brazil csapatnak. Majd három percen belül Ronaldo fantasztikus cselével megérkezett a második brazil gól is. A costa rica-i részről Wright és Wanchope próbálkozott többször kapura fejelni, de nem sikerült. A 38.percben Junior labdáját Edmilton fogadta, aki egy fantasztikus levegőben végrehajtott ollózással berúgta a harmadik brazil gólt. Egy perc múlva azonban Wanchope szépített, aki Wright labdáját elkapva rúgta be az első costa rica-i gólt. A félidőt Rivaldo csavart szabadrúgása zárta le, mely hatalmasat pattant a kapufáról. . A második félidőben mindkét csapat heves támadásokat indított. Costa Rica részéről főleg Wright, Gomez és Wanchope próbálkozott. Gomez és Wanchope labdája is a brazil kapu közelében száguldott el. Az 56. percben Centeno beadását Gomez egy gyönyörű fejessel továbbította a brazil kapuba, ezzel megszületett a második costa rica-i gól. Azonban nem sokáig örülhettek, mert a 62. percben Edmilton labdáját Junior passzolta Rivaldonak, aki belőtte a costa rica-i kapuba. Két perc múlva pedig a balfelől érkező Junior növelte a brazil vezetést 5-2-re. Gomez, Wright és Wanchope állandó támadásokat vezettek a brazil kapu felé, de Marcos rendre megfogta a labdákat. A 70. percben Junior kis híján öngólt rúgott, de szerencséjére csak a kapufát érte a labda. A 83. percben Ronaldo az alapvonalról célozta az üres costa rica-i kaput, de a piros-fekete csapat szerencséjére csak a kapufát találta el. Az utolsó pár percben Wanchope újra próbálkozott, de Marcos szenzációs hárítása miatt ismét csak kapufát ért. A costa rica-i csapat hősies erőfeszítései ellenére nem sikerült továbbjutniuk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?