Bolhából elefántot

Üres gesztusok és kemény szavak – a szlovák politikai folklór elengedhetetlen eszközei. Amíg valamelyik politikus nem szól hozzá bármihez a közösségi oldalakon – mintha nem is létezne. Legalábbis ezt hiszi magáról… meg arról a bármiről is.

Azt viszont meg már a kisgyerekek is tudják, hogy ha valamelyik politikus egy dörgedelmes bejegyzést tesz a hálóra, abba beleremegnek a hegyek, villámlik, mennydörög, felkorbácsolódik a tenger (pedig az országnak nincs is tengere, de akkor is). A politikusnak pedig meggyőződése, hogy mindennapi dörgedelmei, mint napfény az utolsó hónyelveket, varázsütésre tüntetik el a társadalmilag nem kívánatos összes jelenséget.

A társadalom rendkívül megosztott, a felháborodás pedig óriási. Hogy min? Bármin. Itt vannak például az élelmiszerbolti felforgatók. A járványügyi szabályok egyre agresszívebb elutasítói. Elállták a kasszát és odaragasztották a billentyűzetekhez a teljes online népességet. Egy teljesen világos rendbontási ügyből (ami maszkban vagy maszk nélkül, járvány idején vagy békeidőben, de teljesen egyértelmű rendbontás és garázdaság) országos hisztéria lett.

A nemzeti smeres oldal elszörnyedt a „rendőri brutalitáson”, a kormánykörök dicsérték a határozott fellépést a többi vásárlót és az alkalmazottakat inzultáló bandával szemben. Egy köztörvényes bűncselekmény (kihágás?, ...majd megmondják) rögtön megmutatta a maga meztelen valóságában a mai politikát, és kis híján forradalom tört ki a zöldségespult mellett.

A nagy novemberi nudista forradalom.

A nyáron még több száz tüntető és az oltásellenesek forgalomblokádja kellett a hálózati felzúduláshoz, most elég volt egy maroknyi véglény. Legközelebb már elég lesz egyetlen hibbant is. A bolhából elefántot versenyszámban olimpiai bajnok lenne az ország, nekünk aztán ne magyarázza senki, hogyan kell valamit felfújni.

Közben meg… Nézzünk körbe, mekkora problémák vannak. Még sincs belőlük elég, gyártja őket a politika rendesen, és a destruktív retorika gyakorlása nem csak Fico és fegyverhordózója, Ľuboš Blaha monopóliuma. Gazdag az arcképcsarnoka azoknak, akiknek inkább hallgatniuk kellene, és ebből a politikai panteonból nem hiányozhat kormánypárti oldalról Jaroslav Naď védelmi miniszter. Ékes példája, hogy meg kell érni egy funkcióra, és persze olyan is van, akinek ez sosem fog sikerülni.

A szerző a Trend kommentátora