Biztosan sörre ment

Ha valaki jegyet vált egy előadó koncertjére, feltehetőleg azért teszi, mert szereti. A józan ész szerint senki nem ad ki pénzt – nem is keveset – olyasvalamire, ami nem érdekli. Nos, az említett koncerteken a valóság rácáfolt a józan észre. Például az egyiken az előttem ülő fiatalember egész idő alatt magát és a vele levő három hölgyet fényképezgette. Összebújás, vihogás, szelfi... Többször, egymás után. S még ő volt megsértődve, amikor megkértem, hogy ne zavarják a kilátást és a programot. Egy másik koncerten a néhány székkel arrébb ülő szőrös, ápolatlan férfi – strandpapucsban és atlétatrikóban, holott a jegyen is feltüntették, hogy elegáns öltözet javasolt – egyfolytában a mellette ülő nő fülébe susogott, mire az asszony mindig hangosan fölnevetett. Hiába utasították rendre. Szerencsére, az első szünetben távoztak. A harmadik koncerten a változatosság kedvéért a mögöttem ülő idősebb pár nem fért a bőrébe. Például amikor a zenekar szólója alatt az énekes lement a színpadról, az asszony megkérdezte – hangosan, mintha otthon a tévé előtt ülne –, hogy ez meg hova ment. Mire a férfi öblös hangon kijelentette, hogy biztosan sörre. Nagy hahota következett, s ami még rosszabb, hogy nemcsak ők ketten nevettek, hanem ahelyett, hogy csöndre utasították volna őket, mások is csatlakoztak hozzájuk. S amit ugyancsak láttam, méghozzá mindegyik említett rendezvényen, hogy vannak, akik folyamatosan mobiloznak.

Nem értem, minek megy valaki olyan koncertre, ami nem érdekli. Ez persze legyen az ő gondja. De ha emellett úgy viselkedik, hogy másokat zavar, az már probléma. S ennek gyökere az egyre növekvő általános kulturálatlanság. Ami éles ellentétben áll azzal, hogy egyre több ember rendelkezik felsőfokú végzettséggel, mert azt gondolhatnánk, hogy a műveltségi szint emelkedésével együtt jár a viselkedéskultúra cizelláltságának fokozódása. Hát ez nem így van. Illetve a műveltségi szint és a viselkedéskultúra sok esetben tényleg összefügghet (miközben mindig voltak/vannak alacsonyabban iskolázott, de attól még jólnevelt emberek). Csak hát nálunk az a baj, hogy a felsőfokú végzettség gyakran nem jár együtt a műveltségi szint emelkedésével, a viselkedéskultúra pedig egyre alacsonyabb szintekre zuhan. Ezt gyakran tapasztalom. Nemcsak koncerteken, hanem a tömegközlekedésben, az orvosi váróteremben, a közterületeken, mindenhol. Diákjaim körében is. Van egy tantárgy, amelyben viselkedéskultúrát, etikettet is tanulnak, és sok fiatal nem érti, hogy az mire jó. Miért baj az, ha nem teszem a kezem a szám elé, ha ásítok? Mi köze ahhoz valakinek, hogy hangosan mobilozok a buszon? Ezek elavult szabályok, mondják. Van, aki szerint minden szabály mint olyan elavult, mert az embert nem lehet akadályozni a szabadságában. S ha ön ül a buszban és valaki hangosan mobilozva old dolgokat, amik csak rá tartoznak, ez nem zavaró? Igen, persze, válaszolják, mert mit beszél hülyeségeket. De nem a témáról van szó, hanem a hangerőről, mert mindegy, miről beszél, ha ordítva teszi, nem? Van, aki elgondolkodik ezen, s van, akit csak az érdekel, hogy őt ne zavarják mások. Nagyon nehéz helyzet ez. Bunkónál bunkóbb közszereplők, köztük politikusok, színészek, énekesek hatásának van kitéve az ifjúság, amely a mindenkori ifjúsághoz hasonlóan nagyon nagy mértékben befolyásolható. Csak nem tud róla vagy nem hiszi el.

Ami pedig a koncerteket illeti, valamikor létezett ún. nevelőhangverseny, ahol már a kisiskolások is megtudhatták, milyen hangszerek vannak. S azt is, hogyan illik viselkedni. Van még ilyen?