Bezárni vagy rácson kívül tartani?

Míg régen a diktatúrák az ellenállókat, másként gondolkodókat, osztályellenségeket és kritikusokat dugták rács mögé, ez ma már az esetek nagy részében nem társadalmi méretekben zajlik. Törökországban az újságírók megfélemlítése és a közösségimédia-felületek időről időre történő lekapcsolását látjuk. A tömeges ellenállásig ritkán jut el egy-egy modernkori társadalom, amikor a hatalmat tömegtüntetések spontán megbuktatják.

Nyilván a karhatalom elengedhetetlen a keményebb diktatúrákban, mint Irán, Kína vagy Észak-Korea. Emlékezetes, hogy amikor Peking elkezdte a Covid-intézkedések körüli vitát, és a társadalmi feszültség hirtelen kipattant (mert már nem bírták a nagyvárosokban a karanténozást), akkor a fejlett megfigyelőrendszereket és online cenzorok tízezreit alkalmazó Kínai Kommunista Párt sikerrel előzte meg, hogy nagy léptékű utcai tüntetések alakulhassanak ki. Hiszen már az odavezető úton, arcfelismerővel kontrollálták a tömeget, sőt néha már otthonában felhívta a hatóság az „elégedetlenkedőt”, hogy érezze: tudják, mire készül, okosabb lenne otthon maradni.

Ez a kifinomult, vér nélküli erőszak nemcsak hatékonyabb, de sok szempontból olcsóbb is, mint az utcai harcok.

Azokban az országokban, ahol a politikai ellenzéken már van nyomás, de nem egyszemélyi diktatúrák, szintén érezhető, hogy a politikai lojalitás megvásárlására bevetett stratégiai korrupció felderítetlensége a hatalom egyik meghatározó célja. Máshogy fogalmazva, az állami pénzzel kifizetett elit az, amelynek büntetlenségét a hatalom biztosítani akarja. Nem volt ez máshogy Kuciak meggyilkolása előtt a szlovák elit egy részében, ahol az ügyészi-rendőri-bírói kapcsolatok mélységére még most is rácsodálkozunk. Hasonló dolgok derülnek ki tőlünk nyugatabbra is, hiszen nem ideológiai küzdelem zajlik már, hanem az erőforrások elosztása körüli primér verseny.

Ha tehát a politikai korrupció az uralkodó elit eszköze a hatalma stabilizálásában, logikus, hogy ezt eltakarnák az igazságszolgáltatás elől. Ezért is roppant aktuális kérdés a bíróságok és nyomozóhatóságok függetlenségének ügye, amelyet gyakran ideológiai csomagolásban látunk viszont: Lengyelországban a kormánypárt hivatalosan a kommunista bíróktól akar megszabadulni, Magyarországon a Soros-féle befolyást irtják, és most épp Izraelben is a kormánykoalíció kitalálta, hogy azért csak jobb lenne, ha kormánytöbbség alakulhatna a bírói kinevezésekért felelős bizottságban, és az alkotmánybíróság se szólhatna bele annyi folyó ügybe, mint korábban.

A választók alapvető érdeke, hogy a hatalmi ágak megosztása fennmaradjon. Mert nemcsak négyévente lehet és kell gyakorolni a demokratikus jogokat a hatalom ellenőrzésére a választások idején, hanem a köztes időszakban a hatalmi ágaknak egymást kellene ellenőrizni, ellensúlyozni. Ebben a parlamentek már több országban sokat gyengültek a kormányzathoz, a végrehajtó hatalomhoz képest; az igazságszolgáltatás az, mint harmadik hatalmi ág, amely még rendszerszinten érdemi ellensúly lehet. Nem véletlen, hogy annyi támadás éri.