Bezárással fenyeget a Terror Háza vezetője

Amennyiben a parlament elfogadja a Terror Háza költségvetésére vonatkozó kormánypárti módosító indítványokat, akkor a múzeum becsukja kapuit - jelentette ki Schmidt Mária főigazgató egy reggeli rádióinterjújában.


Amennyiben a parlament elfogadja a Terror Háza költségvetésére vonatkozó kormánypárti módosító indítványokat, akkor a múzeum becsukja kapuit - jelentette ki Schmidt Mária főigazgató egy reggeli rádióinterjújában. Az intézmény felélte a tartalékait, mivel még ahhoz a 100 millió forinthoz sem jutott hozzá, amelyet Medgyessy Péter ígért tavaly év végén - mondta a Terror Háza sajtófőnöke. Kormánypárti politikusok az aránytalanul nagy támogatásra hivatkozva kurtítanák meg a Terror Háza appanázsát.

A Terror Háza a költségvetési tervezet szerint 313,5 millió forint állami támogatásra számíthat 2004-ben. Három kormánypárti módosító javaslat azonban ezt igencsak megkurtítaná. Az egyik 150 millió forintot vonna el az intézménytől a fesztiválzenekar javára, egy másik 100 milliót adna a Fogyatékkal Élők Egyesületének, a harmadik (az MSZP-s Donáth László és az SZDSZ-es Mécs Imre indítványa) pedig 45 milliót csoportosítana át a Terror Házától az 56-os Intézetnek. Amennyiben mind a három javaslatot elfogadják, akkor az állami támogatás a 20 millió forintot sem érné el.

A Terror Háza bevételei nem elegendőek a múzeum működtetésére, a költségvetési tervezetben szereplő 313,5 millió forintra nélkülözhetetlenül szükség van a rendes működésre - mondta az [origo]-nak a Terror Háza sajtófőnöke, Schlett Anna, aki megerősítette, hogy a lefaragások esetén kénytelenek lennének bezárni. Egyelőre még informális ígéreteket sem kaptak azzal kapcsolatban, hogy elvonások esetén kompenzációkkal segítenék a múzeumot. Jegyeladásokból egyébként 2002-ben 138 millió forint bevétele volt a Terror Házának.

Tavaly az Országgyűlés kulturális bizottságának SZDSZ-es elnökének, Pető Iván javaslatára (mely szerint nem indokolt kiemelt támogatás) 150 millió forintot vontak el az intézmény akkori 330 milliós állami támogatásából. (Ennek elfogadásához az is kellett, hogy az ellenzék kivonuljon előtte a teremből, mivel az átszavazások miatt nem lett volna meg a többség.) A kormányfő javaslatára - aki az elvonást nem szavazta meg - a kormány 100 millió forintos plusztámogatást szavazott meg a Terror Házának.

"Még ehhez a 100 millió forinthoz sem jutottunk hozzá, mostanra feléltük tartalékainkat" - mondta Schlett Anna, aki hozzátette: "pár héttel ezelőtt benyújtottuk igényünket a kulturális tárcánál a 100 millióra, azonban eddig még választ sem kaptunk tőlük." Az [origo] megkereste ezzel a kapcsolatban a Nemzeti Kulturális Örökségek Minisztériumát, ahonnan egyelőre még nem válaszoltak kérdéseinkre.

Aránytalanul nagy volt a Terror Háza támogatása

A tavalyi elvonást azzal indokolták, hogy aránytalanul nagy támogatást kap a Terror Háza más intézményekhez képest. Példaként hozták fel, hogy a 42 alkalmazottat foglalkoztató THM a 2002. évi költségvetésből 330 millió forint támogatást kapott, miközben a Néprajzi Múzeum (118 alkalmazottal) 231 millió, az Iparművészeti Múzeum (188 alkalmazottal) 352 millió, a Nemzeti Galéria (228 alkalmazottal) 439 millió forint támogatásban részesült. Ráadásul az említett múzeumok jóval nagyobb területen működnek, ami jelentős költségnövelő tényező.

Schmidt Mária tavaly is kilátásba helyezte az állami támogatás redukálását követően, hogy pénzügyi nehézségeik miatt bizonytalan ideig zárva lesz a Terror Háza, azonban erre nem került sor.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?