Bevált az antipopulista taktika

<p>A vasárnapi parlamenti választások eredményeképpen az országot eddig irányító koalíció folytathatja tovább Lengyelországban.</p>

A Donald Tusk kormányfő által vezetett, jobb-közép Polgári Platform (PO) 39,2%-os eredménnyel megnyerte a választásokat, ami eddigi partnere, a Lengyel Néppárt (közismertebb nevén „parasztpárt“) által elért 8,4%-kal elég lesz a többség megtartásához. A PO legfőbb kihívója, a szmolenszki balesetben tragikusan elhunyt Lech Kaczyński államfő ikertestvére, Jarosłav vezette Jog és Igazságosság (PiS) közel 10 százalékponttal maradt le a győztestől, és különösebb fennakadás nélkül elismerte vereségét.

Ezzel Donald Tusk lehet a rendszerváltás óta az első olyan lengyel kormányfő, aki két cikluson át kormányozhatja az országot megszakítás nélkül. Eredménye annál meglepőbb, hogy Tusk egyáltalán nem a Közép-Európában pedig szinte elsöprő erejűvé váló populista hullám „terméke“. A kormányfő és pártja világnézetét tekintve européer, és nem csak papíron: az EU soros elnökeként épp a lengyel kormányfő próbált új erőt adni az unió akadozó, a krízis által is visszafogott belső integrációjának.
Lengyelországot politikailag egy éles kelet-nyugati választóvonal osztja ketté - a keleti végek a PiS támaszának számítanak, az ország túloldala egyértelműen liberálisabb. Ezt a képet csak Varsó töri meg, mely a PO szigetének számít a Jog és Igazságosság által uralt vidéken. Jarosłav Kaczyński a választások után úgy fogalmazott: meg van győződve róla, hogy Varsó egy napon olyan lesz a lengyel konzervatívok számára, mint most a magyar társaiknak Budapest, utalva ezzel a Fidesz tavalyi fővárosi sikereire. Magyarország egyébként is fontos referenciapont volt a PiS számára az egész kampány során: olyannyira, hogy a párt civil ellenzéke a Facebook közösségi oldalon kifejezetten magyar utalásokkal tört borsot Kaczyński orra alá, pártjának betűkódját „paprika és szalámi“ formájában feloldva.
Bár a két párt nagyon eltérő irányból indult el, a Fidesz és a PiS jelenleg sok szempontból hasonló nyomvonalon halad -azon az úton, melyet Szlovákiában leginkább a Smer nyilatkozataiból ismerhetünk. Ezek a pártok előszeretettel használják a klerikális és a nacionalista szimbolikát, a populista gazdaságpolitika ígéreteket és a „puha“ euroszkepticizmust. Éppen ezért némileg meglepő fejlemény, hogy miközben Orbán Viktor jelenleg Magyarország gyakorlatilag korlátlan ura, Robert Fico pedig ismét a kapuk előtt áll, Kaczyński gyakorlatilag elbukott.

Donald Tusk és kormánya ugyanis meglehetősen egyszerű választ talált a populizmus kihívására. Az elmúlt időszakban folyamatos és konzisztens munkával sikerült Lengyelországot távol tartaniuk a krízis magjától, miközben kommunikációjuk visszafogott maradt. A kormány nem vette le a szemét a labdáról, a lényegi kérdésekre figyelt, a kampányban nem ment bele a sárdobálásba - és ezzel sikerült megtartania korábbi szavazóit. Ez a politikai magatartás mintaként szolgálhat a térség többi országában tevékenykedő nem populista pártok számára is -mert az, amit az elmúlt években csináltak, láthatóan nem működik.

Ravasz Ábel

A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?