BELGA SAJTÓ

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint egyelőre csak valószínű, de nem bizonyítható, hogy a lépfene-kórokozó terjesztése mögött Oszama bin Laden csoportja áll, ezért kerülni kell a pánikot.

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint egyelőre csak valószínű, de nem bizonyítható, hogy a lépfene-kórokozó terjesztése mögött Oszama bin Laden csoportja áll, ezért kerülni kell a pánikot. Ja-vier Solana a La Libre Belgique és a Morgen című lapban felhívta a figyelmet arra, hogy a terrorizmusellenes „hosszú harc” súlypontját nem a katonai akciók, hanem a hírszerző szolgálatok közötti együttműködés és a terroristákat finanszírozó hálózatok felszámolása jelenti. Ez magába foglalja azoknak az országoknak a megbüntetését is, amelyek menedéket nyújtanak a terrortámadások elkövetőinek. Az afganisztáni hadműveletek nagyon célzottak és a bevetések számát tekintve korlátozottak, alapvetően ez különbözteti meg őket az Öböl-háborútól vagy a koszovói konfliktustól – jelentette ki a főképviselő. Afganisztán jövőjét illetően olyan megoldást tart szükségesnek, amelybe a loja dzsirgát (a hagyományos afgán nagy nemzetgyűlést) is bevonnák. Alkotmányozási folyamatot kell megindítani, választásokat kell szervezni, s pénzügyi támogatást kell nyújtani Afganisztánnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?